Még az épület sem áll, már megkötik rá a szerződést a bérlők, rögtön 2 évre

2019. július 31. 09:02

Tovább hevíti az irodafejlesztési lázat a lankadatlanul élénk bérlői kereslet. Két-három éve megugrott az előbérletek száma, az idén és 2020-ban elkészülő projektek területének 55 százaléka már most bérlőre talált, a kereslet csaknem felét az új bérleti szerződések teszik ki.

Idén nem adnak át annyi új irodaházat, mint a tavalyi, negyedmilliós állománybővülést eredményező rekordévben, de másfél éven belül elérheti a négymillió négyzetmétert a budapesti modern irodaállomány területe  - írja a Világgazdaság. A meghatározó bérlők az IT-cégek és a szolgáltató központjukat Budapestre költöztető vállalatok, de állami cégek is érdeklődnek.

Általában másfél-két évvel a tervezett költözés előtt már aláírják a bérleti szerződéseket a cégek, az idén és 2020-ban elkészülő projektek területének az 55 százaléka már bérbe van adva. Az év második felében megjelennek a 2021-re szóló szerződések is a tranzakciók sorában. Idén 125 ezer, jövőre 175 ezer négyzetméternyi új iroda átadása várható, a pörgést a kivitelezői kapacitások hiánya lassítja csupán, aminek következtében a korábbi 18 hónap helyett 24 hónap alatt készülnek el az irodaházak.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom