2019. december 9. hétfő Natália

Azért ez nem semmi: olyan magyar jármű tért vissza, amire senki nem gondolt volna


2019-től egy jánoshalmi vállalkozásnak köszönhetően újra hazai gyártású erőgépek gurulhatnak az utakon. A mezőgazdasági munkagép múltjáról és a projektről a Renner Bt. egyik tulajdonosát, Renner Tamást kérdezte a HelloVidék.

Azt biztosan állíthatom, hogy a rendszerváltozás után kialakult piacgazdasági berendezkedés hatalmas probléma elé állította az ipar szereplőit. Egyrészt azért, mert a hagyományos piaci csatornák megszűntek, másrészt pedig, mert a termékek minőségét (és árát) már a nyugati termékek ugyanezen tulajdonságaival kellett összehasonlítani. Innen talán kézenfekvőnek tűnik, hogy a magasabb minőségi elvárásokat elavult technológiával nem lehetett kielégíteni. Azt hiszem, egyébként a magyar vásárlóerő minőségi igénye az ipari termékek irányába gyorsabban nőtt, mint ahogy a gyártóművek haladni tudtak

- mondta el a lapnak Renner Tamás, a Renner Bt. egyik tulajdonosa, gépészmérnöke, aki arról beszámolt, hogy "a magyar szakemberek ma is tudnak tervezni ipari és közlekedési eszközöket, csak a piacgazdasági verseny ezt rentábilisan nem teszi lehetővé. Az, hogy a Renner traktorok jól működnek, és alacsony hibaszinttel teljesítenek, nagy öröm számomra. Persze tudom, hogy nem magyar a motor és a hajtáslánc, de a tervezés, a mechanizmusok, és még sok más igen. Aki ismeri a mai járműgyártási berendezkedéseket, az pontosan tudja, hogy a világon ma ez hogy működik." Ha még többet akarsz tudni a magyar traktorról, és hogy főleg hol/mire használják a gépeket, akkor olvasd el a HelloVidék teljes cikkét!

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,77 százalékos THM-el, és havi 58 610 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 53 724 forintos törlesztőt ígér a 2,68 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,74 százalékos THM is alacsony, 53 952 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H, a CIB Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Elárulta a Tesco közép-európai vezére, kivonulnak-e Magyarországról
Matt Simister: 2009 óta 230 milliárd Ft adót fizetettünk.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Kika

12.13-12.15
Országos

Lidl

12.05-12.11
Országos

Aldi

12.05-12.11
Országos

Interspar

12.05-12.11
Országos

Spar

12.05-12.11
Országos

Tesco

12.05-12.11
Országos

Auchan

12.05-12.11
Országos

Kika

12.04-12.23
Országos

  Ajánlatunk