Az alapító kedvenc süteményét, a diós-tejszínes Öcsi-kockát készítik el március 16-án, és kedvezményesen kínálják a vendégeknek.
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítaná két budapesti lakópark építését, amelyekben összesen 4200 lakás épülne a XV. és X. kerületben - számolt be róla a Telex.
Hétfő este társadalmi egyeztetésre bocsátott kormányrendelet-tervezet szerint két új budapesti lakópark építése kaphat kiemelt státuszt. A Miniszterelnökség tájékoztatása alapján az egyik a XV. kerületben, a Pólus mellett, a másik a X. kerületben valósulna meg.
A kiemelt beruházási státusz jelentős előnyökkel jár a fejlesztők számára, hiszen ezekre nem vonatkoznak a helyi építési szabályok, csak a jóval enyhébb, kiemelt beruházásokra érvényes előírásoknak kell megfelelniük.
A kormány augusztus elején hozott rendelete értelmében azok a 250 lakásnál nagyobb ingatlanfejlesztési projektek kaphatnak kiemelt státuszt, amelyekben a lakások legalább 70 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek, jelentősen egyszerűsítve az engedélyezési folyamatot.
Az Otthon Start Programiroda közlése szerint a 3 százalékos hitel bejelentése óta számos fejlesztő kereste meg őket, akik több mint tízezer, a kedvezményes hitel feltételeinek megfelelő lakás építését tervezik. A kormányzat várakozása szerint még idén több mint 15 ezer új lakás kivitelezése kezdődhet el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Korábbi elemzések szerint a rendelet hatására elsősorban Budapest olcsóbb területein indulhatnak meg lakóházépítések, amelyek várhatóan 2028 után készülhetnek el.
Címlapfotó: Róka László, MTI/MTVA
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







