Sokszínű pitch-ek, befektetések és elutasítások, a Cápák között legújabb adásában sem volt hiány izgalmakból.
Veszélyben rengeteg magyar álomállása: ezt most már a cégek sem söpörhetik a szőnyeg alá
Már érzik az infláció hatását a mikro-, kis- és középvállalkozások, ám az ukrán-orosz konfliktus hatásait vélhetően még kevésbé látják derült ki egy friss, negyedéves kutatásból.
Hat pontos csökkenés után is pozitív tartományban maradt a K&H kkv bizalmi index, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait vizsgálja, azonban 5 pontos értéket négy éve, 2018 utolsó negyedévében vett fel utoljára. A visszaesés hátterében a magas infláció áll, amelynek híre már az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása előtt ismert volt. A lekérdezés közvetlenül a konfliktus kitörése előtt kezdődött és az azutáni két hétben zajlott, amikor a kkv-k feltehetően még nem építették be várakozásaikba annak – esetleges hosszú távú – hatásait - írja kutatásának elemzésében a K&H.
Az index csökkenését négy tényező okozta: a közterhek, a kormányzati intézkedések, a munkaerő és az alapkamat terén látható mérséklődő várakozások. „Több piaci tényező kedvezőtlen hatásaként a vállalkozások várakozásai borúlátóbbak, hiszen a költségeik folyamatosan nőnek, többek között az energiaárak, a munkaerő- és alapanyag költségek emelkedése miatt, amelyekben rövidtávon nem várható jelentősebb pozitív változás” – fejtette ki Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
A visszaesés mögötti főbb tényezők
A közterhek mérséklődésére az előző negyedévben még a megkérdezettek 27 százaléka, most viszont már csak 12 százaléka számít. Ez kifejezetten alacsony érték, utoljára 2016 második negyedévében várták ennél kevesebben ezt (8%). Az eredmények hátterében a minimálbér emelkedése és a foglalkoztatást terhelő adók korábbi csökkenése állhat.
A kormányzati intézkedéseket az előző negyedévben még a kkv-k 46 százaléka, most viszont már csak 38 százaléka tartja vállalkozásbarátnak. Itt nem beszélünk kiugróan alacsony értékről, inkább arról van szó, hogy az elmúlt időszakban – a járvánnyal kapcsolatos gazdasági hatásokat ellensúlyozó könnyítések miatt – kifejezetten magas volt a vállalkozásbarát intézkedésekre számító cégek száma, ami most mérséklődött.
Szintén fontos változás, hogy a munkaerőt illetően hét ponttal -5 pontra csökkentek a várakozások. Ebben a számban több foglalkoztatásra vonatkozó előrejelzés megmutatkozik, úgymint a további alkalmazottak felvétele, a prognosztizált bérnövekedés és a dolgozói létszám tervezett bővülése. Nem kell sokat visszamenni az időben, hogy ennél negatívabb eredményt találjunk: 2020 első negyedévében, vagyis a koronavírus-járvány kirobbanásakor -8 ponton álltak a munkaerővel kapcsolatos várakozások.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Végül, de nem utolsósorban vállalati hitelkamatokban az előző negyedévben még 3,4 százalékos, most viszont már 3,9 százalékos növekedéssel kalkulálnak a cégek. A jegybanki alapkamat és újabban az irányadó betéti kamat emelkedése közvetlenül tolja felfelé a vállalati hitelkamatokat is, vagyis a valóságban ennél akár jelentősebb is lehet a növekedés.
A középvállalkozások és az agrárium kifejezetten optimisták
Méret szerinti bontásban a 300 millió forint éves árbevétel feletti középvállalkozások a legoptimistábbak (24 pont), esetükben két ponttal emelkedett az index az előző negyedévhez képest. A mikrocégeknél viszont tizenegy pontot esett a mutató (-1): ilyen alacsony érték egyik méret szerinti kategóriában sem volt öt éve. Vagyis a középvállalkozásoknál kismértékben nőtt ugyan az index értéke, de a mikrocégeknél jelentősen csökkent, így az összesített eredmények tekintetében is visszaesés látható.
A különböző ágazatok várakozásai között számottevő eltérés nem tapasztalható, mindegyik szektorban mérséklődött az optimizmus. A mezőgazdasági (14 pont), az ipari (8 pont) és a kereskedő (6 pont) cégek várakozásai derűsebbek a kkv szektor átlagához képest, a szolgáltatók várakozásai viszont 9 pontos csökkenés után 2 pontra estek vissza.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







