19 °C Budapest
Business people discussing over plan on glass wall in office cimlapi

Sorra indulnak el az ilyen kiscégek Magyarországon: vajon mit tudhat az, aki most vág bele?

2021. október 20. 17:27

Ahogy megszűnt egy cég az építőiparban, szinte azonnal alakult négy újabb, míg a tudományos, műszaki szektorban csaknem annyi új cég született, mint amennyit bezártak. 

2021-ben jelentősen nőtt a vállalkozói kedv a pandémai első évének negatív statisztikáihoz képest a Dun & Bradstreet legfrissebb céginformációs adatai szerint. Az idei, első féléves adatok szerint 40,8 százalékkal több, közel 18 ezer új céget alapítottak Magyarországon az előző év azonos időszakához képest és ez a trend a harmadik negyedévben sem változott. Regionális összesítésben Budapest és Pest megye vezet.

Ahogy tavaly, az idén is az építőipar adta a legtöbb új céget. Szeptember végéig közel 5800 új építőipari vállalkozást alapítottak, amely 40 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az amerikai üzletiadatbázis-szolgáltató vállalat friss összesítése alapján ma 56 ezer hazai építőipari cég közül lehet választani, ha valaki élnéni kíván a népszerű otthonteremtési támogatásokkal, ami azt jelzi, hogy az állami ösztönzők hajthatják az építőipari vállalkozásokat.

Ugyancsak izgalmas időszak van a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző vállalkozások mögött; ebben az iparágban csaknem 3000 új céget alapítottak szeptember végéig. Jelenleg több mint 78 ezer ilyen jellegű tevékenységet folytató vállalkozás működik Magyarországon. Sok cég ugyanakkor nem tudta elkerülni a bezárást, és szeptember végéig összesen több mint 2300 ilyen jellegű tevékenységet folytató vállalkozást szüntettek meg a tulajdonosaik.

A harmadik legnagyobbat bővülő iparág ismét a kiskereskedelem volt, amelynek területén több mint 2300 új vállalkozás jött létre, ugyanakkor ez az iparág is érintett volt a cégmegszűnésekben.

Megközelítőleg 800 kiskereskedelmi tevékenységes folytató vállalkozás szűnt már meg 2021-ben, amely 52 százalékkal kevesebb 2020 azonos időszakához képest.

Hegyi Márton, a Dun & Bradstreet üzletfejlesztési igazgatója szerint az elmúlt időszak adataiban több érdekesség is mutatkozik. Egyrészt a működő bejegyzett cégek száma összességében nőtt a pandémiát megelőző (2019) évhez képest, ezáltal az a széles körben elterjedt nézet, mely szerint a járvány következtében a vállalkozások működése - a futárcégek kivételével - teljesen ellehetetlenült, ebben a formában nem igazolható, sokkal inkább úgy tűnik, hogy az egyes iparágakat a külső körülmények különböző mértékben befolyásolták. Másrészt az elmúlt év során az új technológiák alkalmazása, a digitális transzformáció összességében jelentősen felgyorsult, vagy sok esetben le is zajlott. Ennek tükrében meglepő, hogy éppen a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet folytató cégek szűntek meg a legnagyobb számban, és ezzel szemben az építőipari cégek alapítása kimagasló.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Továbbra is Budapestről működik a legtöbb vállalkozás. 2021. szeptember végén több mint 183 ezer cég székhelyének ad otthont Budapest, amely 2 százalékos csökkenés 2020 első kilenc hónapjához képest. Ennek fényében nem meglepő, hogy az első 9 hónapban ismét Budapesten jegyezték be a legtöbb új céget is, összesen több mint 10.000-et. A főváros a cégmegszűnésekben is vezeti a sort; az év első három negyedévében több mint 6300 vállalkozást szüntettek meg, amely azért jóval elmarad a tavalyi év első kilenc hónapjának eredményéhez képest, amikor is több mint 13 ezer céget zártak be a városban a tulajdonosok.

Ahogy az elmúlt évben, úgy most is Pest megye követi a sorban a fővárost, ami az aktív vállalkozások számát illeti. Jelenleg több mint 79 ezer vállalkozásnak ad otthont Pest megye, és itt is alapították a második legtöbb új céget az év első felében, szám szerint több mint 4200-at. Cégmegszüntetések terén is „második helyezett” lett Pest megye, ugyanis több mint 1800 céget zártak be a tulajdonosaik 2021 első kilenc hónapjában.

Pest megye után a harmadik legtöbb cég, több mint 19 ezer jelenleg Győr-Moson-Sopron megyében van bejegyezve, azonban nem itt, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén megyében alapították a harmadik legtöbb új céget, több mint 900-at, és ebben a megyében is zárták be a harmadik legtöbb vállalkozást szeptember végéig, összesen 494-et.  

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem