Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Drasztikusan csökkent az üzemanyagok ára a koronavírus-járvány alatt (literje több mint 100 forinttal kerül kevesebbe most, mint február végén), és jóval kevesebben is tankolnak, hiszen sok embernek nem kell annyit utaznia. Ezért országszerte már több mint 13 Shell-kútnak is be kellett zárnia - írja a holtankoljak.hu
A holtankoljak.hu számolt be arról, hogy egyetlen szereplő sem számolt azzal, hogy töltőállomásokat átmenetileg be kell zárni a koronavírus járvány miatt. Pedig most a Shell is erre kényszerült, Magyarországon elsőként. Így Budapest területén 5 benzinkútjuk tart zárva átmenetileg, de olyan városokban is bezártak, mint például Eger, Szeged vagy éppen Kecskemét.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







