A szeptember 2-i közlekedési helyzetet jelentős torlódások, műszaki mentések és útépítési munkálatok nehezítik az ország több pontján.
Délelőtt még több helyen napos idő ígérkezik, de a ködös, felhős tájakon csak lassan javulnak a látási viszonyok. Délutánra délnyugat felől újabb felhőzet érkezik, így sokfelé borongósra fordul az idő, csapadék azonban továbbra sem várható, írja a HungaroMet.
Főként északnyugaton és keleten nagyrészt napos idővel indul a nap, másutt azonban az éjjel nagy területen képződött köd, rétegfelhőzet kiterjedése napközben csökken ugyan, javulnak a látási viszonyok, de egyes körzetekben tartósabban is megmaradhatnak.
A déli óráktól a Dunántúl és a középső tájak fölé délnyugat felől alacsonyszintű felhőzet érkezik, így ott erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég.
Csapadék nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán Sopron körül élénkülhet meg a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között várható. Késő este -1, +6 fok valószínű.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







