Július végére már 90 százalék feletti készültséget érhet el a Flórián téri felüljárók felújítása
Hegedűs Csaba, a Házasság első látásra egykori szereplője külföldre költözne a szakítása után. A TV2 műsorából ismert férfi nemrég szakított menyasszonyával, és most új életet szeretne kezdeni, akár Cipruson- írta meg a Bors.
A Házasság első látásra első évadának szereplője, Hegedűs Csaba, aki a műsorban Gyöngyivel alkotott párt, újabb nehéz időszakon megy keresztül. Bár a reality show végén még együtt maradtak párjával, később elváltak útjaik. Csaba ezután ismét rátalált a szerelemre, összeköltözött új kedvesével, sőt, a lánykérésig is eljutottak, azonban ez a kapcsolat is véget ért.
Körülbelül egy hónapja számoltak be arról a hírek, hogy Hegedűs Csaba és menyasszonya, a 22 éves Zurmühl Fanni szakítottak. A fiatal nő éppen Csaba 40. születésnapja előtt hagyta el a férfit.
"Negyvenéves vagyok, és ő az egyetlen, akinek megkértem a kezét, nyilván komolyan terveztem vele. Arcul csapás volt, hogy ő már nem vette komolyan a dolgot. Szerettem őt, mindent megtettem, hogy vele lehessek. Eladtam a telkemet, hogy a következő lépésre koncentrálhassak, de ő nem maradt velem, én meg itt maradtam egyedül a rossz döntésekkel" - nyilatkozta akkor csalódottan a férfi, aki a nagy korkülönbséget is említette a szakítás egyik okaként. Csaba most költözéssel próbálja maga mögött hagyni a fájdalmas emlékeket.
Most költözök a hétvégén, egyelőre még nem készült el a házam, úgyhogy átmenetileg a nagymamámhoz megyek. Viszont ez neki is jó lesz, mert már idős, és sok mindenben tudok segíteni, én pedig öt percre leszek az új háztól, ahol még ugye zajlik a felújítás, amit felügyelnem kell
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta a lapnak adott interjújában. A férfi teljesen elhagyja Békásmegyert, és megvált attól a szoláriumtól is, ahol megismerkedett volt menyasszonyával. "A szoli pedig már nincs is meg, eladtam. Az az igazság, hogy szeretnék más irányba elindulni, illetve Fanni mai napig ott dolgozik, és nem nagyon szeretnék találkozni vele, kirúgni pedig végképp nem akartam" - magyarázta döntését.
Hegedűs Csaba hosszabb távú tervei között szerepel, hogy ősszel Ciprusra utazzon, és akár az év végéig ott is maradjon. Ha megtetszik neki a kinti élet, akár le is telepedne a szigeten. "Ez abszolút egy menekülés. Az előző kapcsolatom után is ez volt, a műsorban említettem is, hogy volt egy nagy házam, amit a szakítás miatt adtam el. Nem szeretek olyan helyen élni, ahol egyszerűen muszáj depressziósnak lenni, mert mindenhol őt látom, a közös pillanatainkat, és nem bírok így tovább lépni" - vallotta be őszintén. Miközben Hegedűs Csaba kapcsolata zátonyra futott, a Házasság első látásra egy másik szereplője, Szolnoki Szabolcs megtalálta a boldogságot egy nála 32 évvel fiatalabb nő oldalán.
Brutális fordulat az időjárásban: a 38 fokos hőség után nem várt ítéletidő tarolja le Magyarországot
Pénteken egy nyugat felől érkező hidegfront töri meg az akár 38 fokos kánikulát.
Fordulat a napok óta keresett édesapa ügyében: a légirendészet szúrta ki a szörnyű igazságot a vízen
A légirendészet megtalálta annak a 34 éves tatai kajakosnak a holttestét, aki még vasárnap tűnt el a Balatonban.
Életveszélyes Budapest legendás kilátója: azonnal lépni kell, de a kerületnek nincs pénze felújítani
Életveszélyes állapota miatt azonnali, többmilliárd forintos felújításra szorul a február óta zárva tartó, János-hegyen álló Erzsébet-kilátó.







