A hétvégén véget ér az enyhe időjárás Magyarországon: kelet felől markáns lehűlés érkezik.
Évtizedek óta hiányzó technológiai korszerűsítések valósulhatnak meg a tervezett gyógyfürdő-felújítási programból, amelynek időszerűségét a koronavírus-járvány miatt megváltozott higiéniai követelmények is alátámasztják. - árulta el a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Világgazdaságnak.
Nagy hullámokat vetett máris, illetve óriási várakozás övezi gyógyfürdős körökben annak a 150 milliárd forintos uniós fejlesztési programnak a hírét, amelyről a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán a lapnak még májusban azt nyilatkozta:
Ha elfogadja Brüsszel, akkor komoly forrást, 150 milliárdot fordítunk a fürdők fejlesztésére. Alapvetően a gyógyfürdőkre, és kizárólag a technológia korszerűsítésére a kiemelt turisztikai jelentőségű 37 vidéki fürdőnkben.
A hivatalos statisztikában 103 gyógyfürdőt tartanak nyilván, ezek egyharmada tehát várhatóan hamarosan, a turisztikai csúcsszervezet vezérének reményei szerint 2025-ig megújulhat. Egyelőre nem jelentek meg konkrétumok, így az sem, hogy végül pontosan milyen feltételekkel írhatják ki, vagyis mely fürdők pályázhatnak majd eséllyel a támogatásra.
A Magyar Fürdőszövetség főtitkára, Balogh Zoltán a lap érdeklődésére elmondta, hogy több mint egy éve készült el az a felmérés, amelyben az MTÜ megkeresése nyomán a fürdők műszaki állapotát, a szükséges fejlesztéseket térképezték fel a gyógyvizes kutaktól a medencékig bezárólag. Ez lehetett a 150 milliárd forintra taksált támogatásigényű program alapja – mondta a főtitkár.
A tervezett pályázati program létjogosultságát és kiemelkedő jelentőségét mutatja, hogy a zömében az ezredforduló környékén épült, a Széchenyi tervnek köszönhetően létrejött komplexumok mára műszakilag is elöregedtek, és erősen felújításra szorulnak. Vannak olyan fürdők is, amelyek korszerűsítésére az elmúlt 40-50 évben nem került sor – érzékeltette a helyzetet Balogh Zoltán.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A beharangozott támogatás intenzitásának mértéke egyelőre nem ismert, a fürdőszövetség főtitkára nem titkolta, hogy azt remélik, tekintettel arra, hogy a létesítmények 95 százalékban önkormányzatok tulajdonában vannak, nulla százalékhoz közeli, de mindenképpen minimális önerőt kell majd felmutatni.
Mindezzel egy időben zajlik annak az 1996-ban megalkotott rendeletnek az átdolgozása is, amelynek alapján a hazai gyógyfürdőket mind a mai napig működtetik. Az akkori szabályokat a pandémia is átírta, a jelenlegi töltő-ürítő vizes gyógymedencék teljes technológiai megújításra szorulnak, a fertőtlenítést most a nemrég bevezetett rendszeres vegyszer-adagolással biztosítják – tudtuk meg.
A szükséges felújítási költségek még az egy-két medencés gyógyfürdőkben is több tízmillió forintos tételt jelentenek, és van fürdő, ahol hat-nyolc medencét is korszerűsíteni kell. A gyógyfürdők között több is van, amelyik műemlék épületben működik, köztük több budapesti egység is, bár ezek felújítására – a korábbi bejelentés, és az uniós támogatású pályázati rendszer területi és gazdasági kritériumai szerint – a fővárosban aligha lesz lehetőség.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.








