Itt áll feketén-fehéren: csúnya válság jön, veszélyben a magyarok lakhatása is?
Az előző évhez mérten nem változott, júliushoz képest 4,4%-kal csökkent az építőipari termelés mértéke.
Legfrissebb híreink otthon témában: lakásfelújítás, fűtés, rezsi, költözés, lakásvásárlás. Megismerkednél a legújabb lakás-trendekkel? Naprakész akarsz lenni a rezsi és a fűtésszezon témaköreiben? Kíváncsi vagy mennyi idő alatt tudnád eladni a lakásodat, vagy venni egy újat? Tőlünk megtudhatod!
Az előző évhez mérten nem változott, júliushoz képest 4,4%-kal csökkent az építőipari termelés mértéke.
Felbolydult a napelemes szakma, kapkodják a fejüket a piaci szereplők a váratlan bejelentés után.
Ugyan a fejes káposzta is őrülten drágul, mégsem érdemes emiatt a boltban hagyni: a tél előtt felturbózhatjuk az egészségünket, ha a káposztás ételeket fogyasztunk.
39,5 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2022-es üzleti évre vonatkozóan az Ingka Csoport.
Tavaly tízből mindössze hárman kérték közvetítő segítségét ingatlanuk értékesítéséhez, derül ki egy reprezentatív felmérés eredményeiből.
Régi óvodát, illetve a polgárőrség telephelyét is igénybe vehetik melegedőnek azok, akik nem képesek felfűteni az otthonukat.
A környezetvédők szerint a kormány friss döntésével gyakorlatilag megakadályozza az újabb napelemfejlesztéseket, ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek.
Az egyre magasabb szintekre ugró infláció visszafogja a vásárlóerőt, ez pedig a lakáspiacon is megjelenhet, tompítva a drágulás ütemét.
Sokaknak jár még az állami támogatás, de vészesen ketyeg az óra.
A tűzifa iránti rendkívül nagy kereslet miatt a csalók is aktívabbá váltak: egyre többen próbálkoznak a Facebookon. Nem érdemes tőlük vásárolni!
Az ingatlanpiacot az idei évben a rezsiárak drasztikus emelkedése határozza meg, Ezek a változások különbözőképpen érintették az egyes ingatlantípusokat.
A Mapei előző év azonos időszakához képest körülbelül 20,5 százalékkal nőtt az építőipar bevétele. A növekedés mögött azonban jelentős részben az áremelés hatása áll.
Tízszeres árajánlatot kapott az áramra az MVM-től Szeged városa - számolt be az alpolgármester. Az önkormányzat rezsi-vésztervet dolgozott ki a költségek csökkentésére.
Az Eurostat friss jelentése rávilágít, hogy hazánkban már az is bajban van, aki nem venne, hanem bérelne egy lakást.
Kalapács alá kerül az egykori magyar Opel király, Ivanits József luxusvillája. A XVII. kerületi ingatlanért majdnem 700 millió forintot kérnek.
Aki egyszerre több számlát kap az MVM-től, kérhet halasztást vagy részletfizetést
Augusztusban a hazai földgáz felhasználás 22%-kal csökkent tavalyhoz képest, ami így az elmúlt nyolc év legalacsonyabb értéke.
Egyetlen hónap alatt több mint 42 százalékot emelkedett a tűzifa ára. A rezsiemelés miatt megugrott a kereslet a fatelepeken.
A rezsicsökkentés miatt alacsonyabb lett az energiaszegények száma, azonban nem fejlődötünk az energiahatékonyság terén.
A megélhetési helyzet súlyosbodásával számolnak a hazai segélyszervezetek. A Máltai Szeretetszolgálat szerint egyre több a korábban nem látott arc a segítséget kérők között.
Még soha nem volt ennyire fontos az energiatárolás, termelés és optimalizálás, mint most.
Egyre gyakrabban jelennek meg hirdetések olyan kütyükről, amelyekről azt állítják: kevés energiából is ki tudnak fűteni egy nagyobb szobát. Ám ez átverés.
Júliusban 32,1 százalékkal több villamos energiát termeltek a napelemek, mint egy éve - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
Sokan még a milliós négyzetméterártól sem riadnak vissza: elég nagy a kereslet a pesti minilakásokra. A Pénzcentrum most kiszámolta, tényleg jó befektetés-e megvenni egy ilyet.