Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
A panelház-visszabontási program kapcsán megnézték, hogy az árat tekintve hogyan viszonyul egymáshoz ugyanabban a városban egy mindössze néhány emeletes panellakás egy legalább tízemeletes nagy tömbhöz. Kiderült, hogy ugyan általában a pár emeletes panelházakat lehet drágábban értékesíteni, van rá példa, hogy a 10 emeletes panelben lévő lakás többet ér.
Magyarországon a teljes lakásszám 13 százaléka - több, mint fél millió lakás - tartozik a panel kategóriába. A legnagyobb számban a fővárosban (189 ezer), illetve a megyeszékhelyeken vannak panelházak (232 ezer), az összes lakásállományon belül 24, illetve 28 százalék az arányuk, míg a többi városban csak 8 százalék (95 ezer), a községekben, nagyközségekben pedig egyáltalán nem jellemző ez az épülettípus.
A megyék között Baranyában (20%), Fejér (19%) Borsod-Abaúj Zemplén és Csongrád megyében (17%) kimagasló az arányuk, de magasnak tekinthető arányuk Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyékben is (15%), elsősorban természetesen a megyeszékhelyeken.
A napokban felmerült panelház-visszabontási program ötlete ismét reflektorfénybe állította a hazai lakásállomány jelentős szeletét képező épületeket.
Az egyszerű megoldás nem feltétlen a legjobb megoldás
Soóki-Tóth Gábor, Otthon Centrum vezető elemző szerint az árat tekintve, nem feltétlenül az épületek magassága a meghatározó, sokkal inkább a telep elhelyezkedése, a környező városrészhez való viszonya. Egy homogén, 10 emeletes épületekből álló lakótelep is lehet vonzó (ld. a XI. kerületi Gazdagrét példáját), a lakótelep megítélésében számos tényező játszik szerepet, például az is, hogy milyen jó a tömegközlekedése, vagy milyen panoráma nyílik a felső szintekről (ld. II. kerület, Budakeszi úti magasházak vagy a XIII. kerületi Népfürdő utca 10 emeletes panelházait).
Az elemző úgy véli; a panelépületek visszabontása a legnagyobb és leginkább egysíkú, 1970-es években épült lakótelepek esetében indokolható, illetve ahol városképileg a történeti városszövetbe zavaró módon kerültek ilyen épületek. Fontos, hogy épüljenek új lakások is. A meglévő, gyakran monoton, azonos méretű és beosztású lakásokból álló állomány egészüljön ki különböző igényekre szabott lakásokkal és alakuljon ki vonzó környezet a szolgáltatások, intézmények és a közterület vonatkozásában.
Ahogyan a történeti városrészek megújítása során, a paneles lakónegyedek esetében sem csak az épületek bontása vagy felújítása, hanem a környezeti és társadalmi elemeket magában foglaló komplex rehabilitáció lehet megoldás, amely az ott élők életminőségének több elemét érinti és segít abban, hogy város-szinten elfogadott, vonzó lakókörnyezet alakuljon ki, ami megakadályozza, hogy a leszakadó társadalmi rétegek gettói alakuljanak ki ezeken a területeken.
Nagykanizsán és a III. kerületben drágábbak a 2-5 emeletes panellakások
A főváros III. kerületében a lakótelep építés minden korszaka képviselteti magát a korai kísérletektől a 60-as, 70-es évek állami építési boomjának időszakán át (Óbuda, Békásmegyer) a 80-as évek "humanizált" változatáig (Római), sőt még újabb kísérletek is, amelyek során a technológiát még sor- és ikerházas beépítéssel is kipróbálták (Kaszásdűlő).
A kerületben átlagosan 13 százalékkal magasabb áron lehet eladni egy maximum ötemeletes panelt, mint egy minimum tízemeletes házban lévőt. Számszerűsítve ez 352 000 Ft/m2, illetve és 306 000 Ft/m2 átlagárat jelent az 5 emeletes házak javára.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A népszerű XI. és XIII. kerületekben szintén 2-4 százalékkal magasabb áron lehet értékesíteni egy pár emeletes panelházban lévő lakást, mint egy minimum tíz emeltesben lévőt. Ez mindkét kerület esetében közel 400 ezer forintos négyzetméterárat jelent, ugyanakkor az árazásban nem elhanyagolható szerepe van a fekvésnek és a lakótelep jó hírének sem.
A vidéki városok között a legnagyobb különbség Nagykanizsán tapasztalható, ahol a maximum ötemeletes épületekben értékesített lakások 105 000 Ft/m2, míg a minimum tízemeletes tömbökben 85 000 ezer Ft/m2 áron keltek el a lakások az elmúlt egy évben. 2-4 százalék közötti az árkülönbség Tatabányán, Miskolcon és Nyíregyházán. Régióközpontjaink többségében nem mutatható ki különbség. Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron a két épülettípusban lévő lakások közel azonos áron értékesíthetőek.
Van, ahol többet ér a 10 emeletes
Akad arra is példa, ahol a 10 emeletes panel kerül többe: elsősorban a külső pesti kerületekben. A XXI. kerületben például 12 százalékkal magasabb áron keltek el a legalább tízemeletes épületben található panellakások. Amíg a maximum ötemeletes épületekben 230 ezer forintos négyzetméterár volt jellemző, addig a tízemeletesben már 258 ezer forintba került egy négyzetméter.
A XVII. kerületben 7 százalékkal magasabb áron értékesített tízemeletes panellakások átlag 282 ezer forintba kerültek négyzetméterenként, de a IV. és XIV. kerületekben is kimutatható 4,5 százalékos árelőny az előbbiek javára.
A megyei jogú városok közül Szekszárdon és Pécsett érvényesül a magasabb épületben, magasabb étékesítési ár. Szekszárdon értékesített minimum 10 emeletes házban lévő lakások 154 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagára 6,5 százalékkal magasabb, míg a pécsi 173 ezer forintos fajlagos átalagár 5 százalékkal magasabb, mint a maximum ötemeletes épületek átlagos négyzetméter árai.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








