Az MNB friss lakásárindexe szerint 2024 negyedik negyedévében országos szinten 15,1 százalékkal emelkedtek a lakóingatlanok árai

A GKI Gazdaságkutató Zrt. februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt arról, hogy terveznek-e lakhatási támogatást, illetve SZÉP kártyás támogatást adni a munkavállalóiknak. A kérdőívet 1408 cég töltötte ki, ebből 1390 adott választ a támogatásokra vonatkozó kérdésünkre.
Lakhatási támogatást a válaszadói kör 4,2%-a tervez adni. Létszám szerint súlyozva ez a szám 8%, ami a nagy cégek jelentősebb támogatási kedvét tükrözi. Eredményeink szerint a foglalkoztatottak mindössze 2,1%-a élvezheti idén a lakhatási támogatást. Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy a kitöltők közt alulreprezentáltak a legnagyobb vállalatok, akik nagyobb arányban biztosítanak különböző béren kívüli juttatásokat, így a nemzetgazdaságra vetítve ez az arány feltehetően magasabb.
A Széchenyi Pihenőkártya bár hasonlóan adózik, mint lakhatási támogatás, szélesebb körű felhasználhatósága és a tágabb potenciális kedvezményezetti kör miatt népszerűbb a munkáltatók körében. Ezzel együtt is válaszadóink mindössze 13,4%-a, de létszámmal súlyozva is csak 21,8%-a tervez idén ilyen jellegű bérkiegészítést nyújtani.
Felmérési eredményeink markáns méret szerinti eltéréseket mutatnak. Míg az 51 fő alatti vállalatok csupán 3,5-4,5%-ban terveznek lakhatási támogatást adni, az 51-250 fő közti vállalatok körülbelül kétszer ekkora arányban teszik ezt, összesen 7,6%-ban. Bár a legnagyobb vállalatok alacsony mintaelemszáma miatt a 250 fő feletti körre nehéz pontos számot mondani, a tendencia egyértelmű: minél nagyobb egy vállalat, annál nagyobb arányban biztosít lakhatási támogatást munkavállalóinak.
Az iparban, a szolgáltató szektorban és a kereskedelemben lényegében nincs eltérés ezen béren kívüli juttatások nyújtásában. A sorból az építőipar lóg ki lefelé. Míg egyes szektorokban a cégek 15-16% tervez SZÉP kártyát biztosítani a munkavállalóknak, az építőiparban csupán 6%, mely elsősorban a magasabb arányú idénymunkásoknak, az alacsonyabb adminisztratív kapacitásnak, az eltérő munkavállalói preferenciáknak, illetve az alacsonyabb átlagos foglalkoztatotti létszámnak tudható be.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Összességében tehát látszik, hogy az 1 millió 290 ezer 35 év alatti foglalkoztatottnak csak kis része fogja élvezni a lakhatási támogatást. Széchenyi Pihenőkártyát jóval többen fognak kapni, bár még ez a támogatási forma sem vált általánossá. Különösen a kis cégek, illetve az építőipari vállalatok ódzkodnak az ilyen jellegű béren kívüli juttatások bevezetésétől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


