November 1-jétől új uniós vámszabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagokra.
A 2024 eleji áremelések után július 1-től ismét infláció feletti mértékben növeli számos termék és szolgáltatásának díját a Magyar Posta.
Az intézmény újabb áremelést vezetett be, ám erről hivatalos közleményt most nem adtak ki – közzétették viszont a 2024. július 1-től érvényes díjszabásokat. Az új díjak összevetése a január 1-től érvényes díjtáblázattal azt mutatja, hogy a termékek többsége körülbelül 10 százalékos dráguláson esik át.
- A leggyakrabban használt, 50 gramm alatti, nem elsőbbségi levél ára 230 forintról 255 forintra, az elsőbbségi levél ára pedig 330 forintról 365 forintra emelkedik.
- Az 50 és 500 gramm közötti nem elsőbbségi levelek ára 945 forintról 1045 forintra, az elsőbbségi leveleké 690 forintról 765 forintra nő.
- A hivatalos iratok ára 2 kilogrammig 1265 forintról 1395 forintra, míg a 2 kilogramm alatti, saját kézbe adott hivatalos iratok ára 1900 forintról 2095 forintra emelkedik.
Az ennél nehezebb hivatalos iratok is arányosan egytizednyivel drágulnak.
Hasonló mértékű, 10 százalék körüli áremelkedés érinti az azonosított leveleket, a levélküldeményekhez igénybe vehető szolgáltatásokat, a postakész borítékokat és levelezőlapokat, az egyetemes csomagszolgáltatás MPL postacsomag alapdíjait, az MPL postacsomaghoz igénybe vehető többletszolgáltatásokat, az expressz csomagszolgáltatás MPL üzleti csomag alapdíjait, az MPL üzleti csomaghoz igénybe vehető többletszolgáltatásokat, valamint az egyéb szolgáltatásokat.
Ugyancsak 10 százalékos áremelkedés történik a nemzetközi postai díjak esetében is, beleértve a levélküldeményeket, a csomag- és gyorsszolgálati küldeményeket, az alapdíjon felüli igénybe vehető szolgáltatásokat és a postakész termékeket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A postautalványok szolgáltatási díja és az ismételt házhoz kézbesítés alapdíja azonban változatlan marad. A díjszabások alapján a Magyar Posta 2022 júliusa óta már öt lépcsőben vezetett be áremeléseket. 2022 júniusában egy 50 grammos belföldi elsőbbségi levél feladása még 200 forintba került, idén már 365 forintot kell fizetni ugyanezért.
Minden összevetve a szolgáltatások így több mint mint 80%-kal drágultak az elmúlt években.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







