21 °C Budapest
Marina on the lake Balaton with sailboats

Lélegeztetőgépen a Balaton: félő, hogy nem lehet már megállítani a pusztulást

2023. június 6. 20:00

Szakértők szerint a Balaton tűrőképességét feszegetjük minden egyes újabb beruházással, ami figyelmen kívül hagyja a természeti adottságokat és a helyi érdekeket. Egy frissen megjelent videó különböző balatoni településekre kalauzol el, ahol a megszólaltatott szakértők bevonásával azt mutatták meg, milyen hatást gyakorolnak a tó élővilágára, környezetére és a helyi közösségekre az éppen zajló vagy tervezett beruházások.

Arról már itt a Pénzcentrumon is többször írtunk, hogy évről-évre egyre elkeserítőbb a Balaton állapota. A betegség jelei a nádpusztulásban, az egyre többször megjelenő algásodásban, illetve az itt élő állatok természetes élőhelyének visszaszorulásában is megmutatkozik. A Szabad Európa egy friss videóban most azokat a természetkárosító folyamatokat mutatja be, melyek együttesen járulnak hozzá hazánk legnagyobb tavának lassú pusztulásához.

Lovas, Csopak, Aszófő, Örvényes és Balatonföldvár – csak néhány azon települések közül, melyeknek a tájképét jelenleg számos beruházás formálja át teljesen. A videó szerint a közös ezekben az, hogy valamilyen módon károsítják a természetet, miközben sokszor a helyi érdekeket sem veszik figyelembe. A legnagyobb probléma viszont az, hogy nincs egységes koncepció a Balaton fejlesztésére, mindenki csak a maga érdekeivel foglalkozik és mindegyik beruházásra igaz, hogy csak a tó tűrőképességét teszik próbára.

Földváron egy 175 hajóra tervezett, 380 méterre – a Lánchíddal azonos hosszúságú – kikötőt építettek, méghozzá jogszerűtlen módon – mondta el a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület egyik tagja. A civil szervezet egyik tagja, Kárpáti Péter szerint nagyjából negyed milliárdot költöttek el az aprócska strandként üzemelő területre, de most éppen a civilek nem tudják majd használni a partszakaszt. Az Egyesület egyik tagja hozzátette: a pécsi bíróság is kimondta, hogy ebben a formájában jogszerűtlen volt a beruházás, mert a helyi építési szabály rögzíti, hogy nem építhető kikötő a területre. A civilek azt sérelmezik, hogy a társadalmi egyeztetés teljes mértékben elmaradt, a bírósági döntés ellen pedig minden bizonnyal fellebbezni fog a beruházó.

Csopak hasonló problémával néz szembe. A magyar tenger északi partján fekvő települést pár éve még sétahajóval is el lehetett érni, de a BAHART eladta a csopaki kikötőt. Ekkor a magánkézbe került kikötőt az új tulajdonos elzárta a nyilvánosság elől, mondván az egy építési terület, most pedig egy 250 méteres kőszórást tervez a vízbe.

Zlinszky András, ökológus, limnológus, a Szabadonbalaton alapítója arra a kérdésre, hogy elbír-e még a Balaton ennyi kikötőt és hajót, azt felelte: „abban a pillanatban hogy tengerre épített hajókon gondolkodunk, azokkal csak akkor lehet kimenni a kötőből, ha annak a szájában mély a víz, ráadásul ezek a hajók sok helyet foglalnak és óriási építési beruházásokat igényel az, hogy ezeknek a számát növelni tudjuk a vízen…Megvan a balatoni hajózás hagyománya, megvannak azok a típusok amik teljesen jól működnek a tavon.” Hozzátette: a Balaton állapota leginkább úgy jellemezhető, hogy „lélegeztetőgépen van

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A videóban Aszófő, Lovas és Örvényes is megjelennek. Lovason van az egyik, ha nem a legnagyobb összefüggő szőlőhegy és mandulás, melynek erős tájértéki jellege van, amit érdemes megtartani - mondta el Csomai Lóránt, helyi vállalkozó, aki szerint az újonnan ideépült különböző stílusú épületek tájidegenek a balatoni panorámától, nem veszik figyelembe a helyi adottságokat.

Örvényesen a beépítéstől félnek és habár ennek a településnek nincs közvetlen partszakasza, ha a nádas és a település közti természetet kiírtják, azzal végeredményben a tó és a települések károsodnak. „A nádas is csak akkor lesz stabil, ha nem csak a vízben álló része van meg, hanem a szárazföld felé egy egyenletes átmenetet tud alkotni ezekkel a gyepalkotó fajokkal és ezekkel a nagyon fajgazdag élőhelyekkel… Lehet azt mondani, hogy más településen beépítették ezeket, akkor miért ne tehetnék meg ők is ugyanazt, de a Balaton egész természeti erőforrása, amiből az összes vízparti település él, annak szüksége van arra, hogy működjön ez az élőhely hálózat.” - hangzik el a riportban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem