12 °C Budapest
Do it your self - house renewal.

Milliónyi magyar húzza össze a nadrágszíjat: végleg lemondhatnak az élhető, felújított otthonról?

2023. május 22. 16:01

Az infláció elszabadulásával már a lakásfelújításba is sokkal kevesebben vágnak bele, mint egy évvel korábban, egyszerűen azért, mert ha van is félretett pénzük, akkor azt másra költik a magyarok. Szakértőket kérdeztünk arról, hogy ez okozhat-e építőipari válságot, illetve még mindig igaz-e, hogy szinte lehetetlen jó szakembert találnia annak is, aki mégis rászánná magát?

A megkérdezett magyaroknak idén csak kis százaléka tervez lakásfelújítást, és alig nyolc százalék vágna bele nagyobb lélegzetvételű renoválásba - derült ki az Impetus Research friss felméréséből. Mint kiderült, az oka ennek egyszerűen az, hogy a megkérdezettek szerint egyáltalán nem megfelelő a jelenlegi gazdasági környezet ahhoz, hogy a megemelkedett anyagárak és a mesterek, kivitelezők nehézkes felkutatása mellett valaki biztonsággal belevághasson. Szakértőket kérdeztünk, hogy mi jöhet az építőiparban a pesszimista hangulat közepette, mit jelent ez a szektornak, és vajon tényleg akkora baj van-e, mint az eredmények mutatják?

Nem annyira rossz a helyzet?

Bár a magyar ingatlanok igen komoly része szorulna alapos felújításra, a jelen gazdasági helyzetben csupán a lakosság 8 százaléka gondolja azt, hogy ideális időszak következik ahhoz, hogy otthonának felújításába, bővítésébe kezdjen a felmérés eredménye szerint. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökének szavaiból az derült ki: valóban nem ideális a helyzet, csakhogy azt is figyelembe kell venni, mennyi lakásról beszélünk.

Magyarországon jelen pillanatban 4,6 millió lakás van, és az azért a felmérésből is kiderül, hogy ennek az állománynak 25 százalékán terveznek idén valamilyen felújítást, a válaszadók négy százaléka ráadásul nagyobb felújítást is betervezett. A helyzet tehát csak elsőre tűnik rossznak, de azt kár lenne letagadni, hogy nem annyira ideális a helyzet.

Koji László a Pénzcentrumnak azt is mondta: szerinte a magyarok most inkább várakozó álláspontra helyezkedtek, de egyáltalán nem a csodában bízunk: megalapozott okai vannak ennek a türelemnek.

Azt lehet most észrevenni, hogy a magyarok kivárnak: egyrészt a két számjegyű kamatkörnyezet, másrészt pedig a finanszírozási problémák miatt: ha van pénzük, akkor nem biztos, hogy az első gondolatuk a felújítás lesz. Ennek tetejébe hamarosan érkezhet a kormány részéről egy újabb felújítási támogatás-csomag, ami célzottan az energiahatékonysági felújításokban segít, és sokan ennek pontos szabályaira, feltételeire várnak

- tette hozzá Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Az építőanyagok drágulása kapcsán az elnök nem a levegőbe beszélt: mint a Pénzcentrum is nemrég megírta, az orosz-ukrán háború ennek a szektornak is keményen odavágott tavaly február, a háború kitörése óta. Bár márciusban valamennyivel már csökkent az infláció mértéke Magyarországon, de a fogyasztói árak 2022 márciusa és 2023 márciusa között is átlagosan 25,2 százalékkal emelkedtek. Ez a drágulás pedig még jobban érintette azokat, akik valamilyen felújításon törik a fejüket mostanában. Az építőanyagok folyamatos drágulásban az alábbi cikkben írtunk részletesen, most újra elolvashatod:

A Portfolio ingatlanpiaci elemzője, Futó Péter arra hívta fel a figyelmet: hogy a visszaesés hosszú távon betehet az építőiparnak. Szerinte az első negyedéves adatok alapján van oka félni az építőiparnak még akkor is, ha nem állami vagy piaci nagyberuházásokról, hanem "csak" lakások felújításának elmaradásáról van szó.

Ahogy azt az EBI Építésaktivitási Jelentés számai is megerősítik, nagyon alacsony Aktivitás-Kezdés jellemezte a hazai építőipart 2023 első negyedévében, utoljára 2016-ban indult ennél alacsonyabb volumenben építkezés. Bár a lakások felújítása értékben kisebb jelentőséggel bír, mint egy-egy állami vagy piaci nagyberuházás, az ágazat egészének teljesítménye szempontjából a felújítási munkálatok visszaesése is erősíti az építőipari csökkenés trendjét

- mondta a Portfolio elemzője lapunk kérdésére.

Alig van jó szakember, de nem ez a fő baj

Koji László a Pénzcentrum megkeresésére azt is elmondta, hogy az építőipart, különösen ilyen kis mértékű beruházások esetén, súlyosan hátráltatja a megfelelő szakemberek számának erőteljes hiánya. Ez ráadásul éppen azokon a helyeken jelentkezik, ahol a GDP arányaiban még lenne is esetleg saját pénz felújítani, és a jelenség még el sem ért Budapestre - ez a közeljövőben várható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Továbbra is gondot okoz a mérnök- és szakemberhiány, leginkább a főváros körüli agglomerációs övezetekben és a Balaton környékén okoz elmaradásokat és lassú munkálatokat ez a két tényező. Hamarosan, az év második felében mindez ráadásul a fővárosban is meg fog jelenni, leginkább burkoló- és szigetelőmunkásból van hiány

- mondta az ÉVOSZ elnöke.

Elmondta viszont azt is, hogy a cégeknél szerencsére nem a szakipari munkások hiányoznak leginkább, persze a probléma továbbra is fennáll, és ezzel a helyzettel kezdeni kellene valamit.

A helyzet viszont itt sem tragikus annyira: az ÉVOSZ nemrég 400 céget kérdezett meg arról, mi a legnagyobb probléma a működésben, és az összesítésből az jött ki, hogy a szakipari munkások, valamint mérnökök hiánya mindössze a harmadik legfontosabb tényező – korábban rendszeresen az első helyen szerepelt szinte mindenkinél

- tette hozzá Koji László.

Futó Péter szerint pedig a helyzet hamarosan javulni fog: szerinte a beruházások visszaesésével a logika is azt diktálja, hogy hamarosan gyorsabban találhatunk majd szakembert. A fő gond az, hogy az emberek egyszerűen most másra költik a pénzüket.

A visszaesés erősen ellentmond annak a logikának, hogy az energiaárak emelkedése miatt a korábbiaknál is intenzívebb felújításnak kellene megvalósulnia, csökkentve ezzel a háztartások téli rezsiköltségét. Az, hogy ez nem így történik, leginkább a rendkívül magas inflációval magyarázható, ami miatt a háztartások jelentős része nem tud olyan kiadásokra félretenni, mint a lakásfelújítás. A magas kamatok pedig a hitelfelvétel nehezítik, ami szintén akadályozza a felújításokra szánt összeg előteremtését. A beruházások mennyiségének visszaesésével várhatóan csökkenni fog az építőipari kapacitások leterheltsége, így az ágazatot eddig sújtó munkaerőhiány is enyhülni fog

- válaszolta a Pénzcentrum kérdésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem