A nemzetközi élelmiszer-alapanyagok árait a bőséges globális kínálat és a fokozódó exportverseny alakította novemberben.
Kódolva van a katasztrófa Európában, Magyarország sem ússza meg: ebbe teljesen belereccsenhetünk
Az Európai Számvevőszék (ECA) legfrissebb jelentése szerint a kontinens nem képes lépést tartani a változó éghajlattal. A vizsgálat megállapította, hogy az EU politikai és jogalkotási megközelítése megfelelő, hivatkozva a 2013-as, majd 2021-ben frissített alkalmazkodási stratégiára. Ugyanakkor a négy vizsgált országban (Ausztria, Észtország, Franciaország és Lengyelország) található 400 önkormányzat 70%-a egyáltalán nem ismerte az EU stratégiáját, 60%-uk pedig nem tudott a saját kormányuk által elfogadott nemzeti alkalmazkodási tervekről. A Pénzcentrum nyilatkozó szakértők szerint az egyik fontosabb alappillére a klímváltozás által okozott károk enyhítésének az, ha helyi szinten sikerül mozgósítani a közösségeket.
Ha az Európai Számvevőszék (ECA) jelentését vesszük górcső alá, akkor számos problémát fedezhetünk fel. Mint kiderült, csak minden hatodik önkormányzatnak volt konkrét terve arra vonatkozóan, hogy miként foglalkozzanak helyi szinten a klímaválság problémájával, bár pozitív jelként értékelhető, hogy további egyötödük dolgozott ilyen terv kialakításán.
Aggasztó, hogy az időjárási szélsőségek és a klímaváltozás kezelésére irányuló projektek egy része kontraproduktívnak bizonyult. Észtországban például egy viharok által elpusztított lucfenyőerdőt újra lucfenyőkkel pótoltak, annak ellenére, hogy ez a faj közismerten gyenge ellenállást mutat az erős szelekkel szemben. Franciaországban a délnyugati erdőtelepítési projekt során tengerparti fenyőket ültettek, figyelmen kívül hagyva azok erdőtűzzel és széllel szembeni érzékenységét, amelyek a klímaváltozással várhatóan erősödni fognak.
A tél közeledtével különösen aggasztó, hogy az európai síturizmusra épülő üdülőhelyek mintegy felénél "nagyon magas a nem elegendő hó kockázata". A 2000 méter feletti hegyi üdülőhelyek egyelőre viszonylag biztonságban vannak, de az alacsonyabb csúcsok nagyobb bezárási kockázatnak vannak kitéve, hacsak nem történik további beruházás hóágyúkba. Franciaországban már bezártak síközpontokat, vagy várhatóan be fognak zárni.
Az ECA megállapította, hogy az EU klímaváltozással kapcsolatos projektjeinek csak valamivel több mint fele lenne megfelelő a jövőbeli problémák kezelésére. A jelentés szerint elengedhetetlen a kormányok ellenőrzése a sikeres alkalmazkodási tervek felügyeletére vonatkozóan, további iránymutatás, a rossz alkalmazkodási példák bemutatása, valamint olyan kulcsfontosságú ágazatok segítése révén, mint a mezőgazdaság és az erdészet, hogy „éghajlatbiztossá" tegyék beruházásaikat.
Ez lenne a nulladik lépés
Schaffhauser Tibor éghajlatkutató a Pénzcentrumnak elmondta, hogy az önkormányzatok és a lakosság hatékonyabb bevonása a helyi szintű klímaalkalmazkodási intézkedésekbe elsőként azon múlik, hogy létrejön-e a kapcsolat a helyi szereplők között, és kialakul-e egy bizalmon alapuló, rendszeres együttműködés.
A Green Policy Center tapasztalatai szerint a sikeres helyi klímapartnerségek kiindulópontja általában egy elkötelezett önkormányzat, amely képes összehívni a helyi vállalatokat, civil és egyházi szereplőket, majd koordinálni a közös munkát. Ez a koordináció azonban csak akkor fenntartható, ha van hozzá dedikált humán kapacitás, illetve egy olyan hosszabb távú stratégiai keret (pl. helyi klímastratégia vagy nemzetközi projekt), amely a tevékenységet beágyazza
- ecsetelte tapasztalatait a szakértő, hozzátéve: a lakosság bevonásában kulcsszerepet játszanak a „helyi hősök” – azok a megbízható, hiteles személyek, akik képesek közösségeket mozgósítani és elérni azokat is, akiket a fenntarthatóság témája egyébként nem szólítana meg.
A kutató szerint fontos felismerni, hogy a lakosság klímatudatos cselekvési szándéka gyakran nem valósul meg a jogszabályi akadályok vagy a támogatási lehetőségek hiánya miatt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az energiaközösségek például ígéretes formái lennének a közös fellépésnek, de Magyarországon még mindig hiányoznak a működésükhöz szükséges részletszabályok. Emellett az önkormányzatok kapacitáshiánya, a helyi politikai akarat ingadozása és a beruházási források szűkössége is gyakran gátolja a közös projektek megvalósítását. A sikeres klímaalkalmazkodási gyakorlatok terjesztéséhez ezért komplex, több irányból érkező támogatásra van szükség: nemcsak pénzügyi és szakmai segítségre, hanem erős helyi kezdeményező szereplőkre is.
Ez lehet a városok egyetlen menekülőútja
Szabó Péter éghajlatkutató szerint az egyik legfontosabb eszköz a városban a zöld- és kék infrastruktúra fejlesztése: fásítás, vízmegtartás, zöldtetők, szivacsváros-megoldások, amelyek segítik a csapadék helyben tartását és elvezetését.
Jó példákat találunk Bécsben, vagy akár Kínában, ahol már évekkel ezelőtt elindultak az ilyen típusú városfejlesztési programok. Hiszen a városokat jobban érinti a klímaváltozás.
Emellett alapvető a vízgazdálkodási szemléletváltás: kevesebb térkő, több természetes vízmegtartás, szárazságtűrő növények és nagyobb biodiverzitás előnyben részesítése. A közlekedés zöldítése – például közösségi közlekedés fejlesztése – szintén elengedhetetlen Szabó Péter megállapítása szerint.
Kiemelte, hogy a hatékony alkalmazkodáshoz meteorológiai adatokra alapozott hatásvizsgálatok és folyamatos monitoring szükséges – például az aszályok követésére. Az önkormányzatok szerepe kulcsfontosságú lehet, főként, ha megfelelő szakmai támogatást és képzéseket is kapnak.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








