2 °C Budapest
Scenic view of the Lake Balaton, Hungary. Composite photo

Szabályosan lerohanták a német nyugdíjasok ezeket a magyar falvakat: mindenki itt akar most házat?

2023. április 21. 08:44

A Magyarországon élő német nyugdíjasok száma öt év alatt több mint 25 százalékkal nőtt, írja a német Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) televíziós csatorna műsora alapján a VG. A német idősek számára vonzóak az alacsony árak, de sokan politikai okból költöznek.

A műsor szerint 14 700-nál is több olyan német nyugdíjast tartanak nyilván, aki Magyarországra kéri a nyugdíjának a folyósítását. Öt évvel ezelőtt ez még 11 700 volt. Különösen a Balaton térsége népszerű, ahonnan két helységet, Marcalit és Keszthelyt emelték ki. Az MDR riportere szerint Marcali utcáit járva komplett településrészek németesedtek el, a kapukon mindenhol német nevek szerepelnek. Az árak jóval kedvezőbben és sokan nem érzik otthon Németországban magukat, főként a 2015-ös menekültválság óta.

Úgy tűnik, rengeteg német idős választja Magyarországot, de sok magyar nyugdíjas pedig éppen Németországban él. Korábbi cikkünkből kiderült, hogy több mint 16 ezer jogosult ellátását folyósítja Németországba a Magyar Államkincstár. Az összes külföldre folyósított magyar nyugdíj 34 százaléka érkezik így oda:

Azt korábban a Pénzcentrum is megvizsgálta, melyek a Balaton legnépszerűbb települései, hová költöztek a legtöbben 5 év alatt. A riportban említett Keszthely és Marcali nem volt a ranglistában, az viszont megfigyelhető, hogy a Keszthely és Hévíz környéki  községekbe - "az agglomerációba" - is egyre többen települhetnek ki. Keszthelyen 5 év alatt 4,9 százalékkal, Marcaliban 1,5 százalékkal csökkent az állandó lakosok száma.

Arról is hírt adtunk korábban, hogy nemcsak a Balatonnál vásárolják a németek és a hollandok, illetve általában a külföldiek az ingatlanokat. Akárcsak a magyar befektetők, a külföldiek is felfedezték maguknak a Tisza-tó adottságait - még nem olyan magasak az árak, mint a Balatonnál, nem is olyan "zsúfolt", nyugodt, csendes. Ha pedig hirtelen népszerű lesz, kilőhetnek az ingatlanárak:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?