Wood building frame structure on new development site, with Sky

Milliókat bukhat, aki most így kezd építkezésbe, felújításba: drasztikus drágulás jön, erre kell készülni

2022. március 29. 12:01

Háború dúl a szomszédban, emiatt nagy a bizonytalanság a gazdaságban. Az alapanyagok és nyersanyagok ára az inflációt meghaladó mértékben emelkedik. Ezt pedig még tetézi, hogy a lakáscélú jelzáloghitelek kamata is folyamatosan drágul, ami nehéz helyzetbe hozza a hiteligénylés előtt állókat. Érdemes ebben a helyzetben építkezésbe kezdeni, vagy inkább halasszuk el a munkálatok kezdetét?

A komoly pénzügyi döntés előtt állók közül nagyon sokan hezitálnak most, ez pedig érthető is: a háború és az ahhoz kapcsolódó szankciók miatt nagy a bizonytalanság a gazdaságban - írja a Bankmonitor. Ilyen komoly pénzügyi döntés sokaknál az ingatlancél megvalósításához kapcsolódhat.

Az építési költségek rövid távon várhatóan emelkedni fognak

Az elmúlt években is jelentős mértékben drágultak a lakóház építéséhez szükséges alapanyagok ára. A tavalyi évben például sok helyen lehetett hallani a faáru jelentős drágulásáról. A jelenlegi háborús helyzet sajnos erre a a helyzetre még ráerősített. Az MNB inflációs jelentése alapján számos nyersanyag egyik legjelentősebb exportőre Oroszország és/vagy Ukrajna:

Az energiahordozókon kívül más nyersanyagok piacán is meghatározó jelentőségű az orosz jelenlét.

A katalizátorokhoz használt palládium kivitelének 20,7 százaléka, a nyersvaskivitel 11,4 százaléka, a kénszármazékok kivitelének 10,4 százaléka és a nikkelexport 10,2 százaléka köthető Oroszországhoz. A ritkaföldfémek exportjának 2 százalékát adja az orosz gazdaság, de az ország rendelkezik a tartalékok 10,4 százalékával. Ráadásul az energiahordozók terén is jelentős a harcoló országok súlya. Emiatt az üzemanyagárak is jelentősen megemelkedhetnek, ami beépül a szállítási költségekbe is. Vagyis az építkezéshez szükséges anyagok ára a közeljövőben tovább emelkedhet, ez a drágulás pedig várhatóan jelentős lesz.

Az Otthonfelújítási támogatás keretében a gyermeket nevelő családok otthonuk felújítására kapnak vissza nem térítendő támogatást. A kedvezmény összege a munkálatok költségének a fele, legfeljebb 3 millió Ft lehet, melyet az érintett családok a korszerűsítés befejezését követően utólag igényelhetnek vissza a Magyar Államkincstártól. 
Márpedig a megnövekedett igényeket ugyanazoknak a mestereknek kell kiszolgálnia. Emiatt az elkövetkező időszakban nem várhatjuk az építkezésen dolgozók bérének csökkenését, sőt adott esetben még ezek a tételek is emelkedhetnek.

A lakáshitelek, ezáltal az építési hitelek kamata is érdemben emelkedhet

Az infláció visszaszorítása érdekében a Magyar Nemzeti Bank folyamatosan emeli az irányadó kamat értékét. Ez pedig hatással van a lakossági kölcsönök kamatára is, a pénzintézetek a tavaly év második felétől kezdve folyamatosan emelik az új kölcsönök árát. Ez a folyamat ráadásul a jelenlegi, speciális gazdasági helyzetben még fel is gyorsulhat. A szakértők emiatt még legalább további 1,5 százalékos kamatemeléssel kalkulálnak. Ez a drágulás egy 20 millió Ft összegű, 20 éves futamidejű lakáshitel esetében 18 ezer Ft törlesztőrészlet emelkedést jelentene. Ez

a többletkiadás 20 év alatt 4,3 millió forintra hízhat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezt mindenképpen figyelembe kell vennie azoknak a családoknak, akik új otthonuk építését piaci hitelből szeretnék megfinanszírozni. A szakértők szerint a jelenlegi makrogazdasági kilátások – infláció, bizonytalanság, gazdasági növekedés lassulása, reálbér-emelkedés mérséklődése, és az elmúlt évek jelentős lakásáremelkedése – miatt az ingatlanárak minimálisan, 3-5 százalékkal mérséklődhetnek. (Ennek oka elsődlegesen a kereslet csökkenésében keresendő.)

A már megkezdett ingatlanprojektek jó részére ennek nem lesz hatása, hiszen a befektetők nem tudják csak úgy leállítani a munkálatokat, viszont vélhetően kevesebb új projekt fog indulni, ez azt eredményezheti, hogy 1,5-2 év múlva érdemben kevesebb folyamatban lévő projekt lehet, mint jelenleg. Ez pedig visszahathat az anyagárakra és a mesteremberek bérére is. (Hozzá kell tenni, hogy a jelenlegi nagyfokú bizonytalanság miatt számos más lehetőség is felmerülhet, jó eséllyel a kormányzati speciális kedvezmények, intézkedések is érdemben befolyásolhatják az építőipar alakulását.)

Ez a lehetséges forgatókönyv azonban azt eredményezheti, hogy az építőipari alapanyagok ára középtávon már akár mérséklődhet is. (Jó eséllyel addigra az ellátási láncokban jelenleg tapasztalható akadozások is megszűnnek.) Ez pedig pozitív hatást gyakorolhat az építkezések költségére is.

A legfontosabb kérdés az idő

Az építkezést tervezők számára nagyon fontos kérdés, hogy meddig tudnák elhalasztani a munkálatokat. Egészen más helyzetben vannak ugyanis azok, akik legfeljebb 0,5-1 évet tudnak várni, mint azok, akiket tényleg nem sürget semmi és akár 3-5 év múlva is ráér a munkálatok megkezdése.

Érdemes lehet megkezdeni minél előbb a munkálatokat azoknak, akik nem tudnak érdemben sokat várni. (Például eladták a házukat és jelenleg albérletben élnek.) Ők ugyanis a dráguló hitelekkel és a költségek jelentős emelkedésével szembesülhetnek rövid távon. A döntésük során azonban figyelembe kell venniük a jelenlegi helyzetben rejlő nagyfokú bizonytalanságot. Ez az ő esetükben emelkedő anyagárakat, csúszó szállításokat jelenthet. Mindezek pedig azt eredményezik, hogy nehéz lesz előzetesen megbecsülni a kiadások összegét, illetve az építkezés befejezésének dátumát is. (Egy könnyűszerkezetes ház tervezésével egyes problémák csökkenthetők, ezek építése ugyanis gyorsabb, ezáltal könnyebben tervezhető.)

Érdemes megfontolni a kivárást azoknak, akiknek hosszabb időtávon sem sürgős a munkálatok megkezdése. Számukra ugyanis előnyös lehet az alapanyagárak esetleges jövőbeni mérséklődése. Ez különösen akkor lehet előnyös, ha minimális hitelre lenne szükség az építkezéshez, így ugyanis a kölcsönök drágulásának sem lenne érdemi hatása. Ugyanakkor arra semmi garancia nincs, hogy 2 év múlva az alapanyagárak ténylegesen csökkenni kezdenének. Az érintett érdeklődőknek a lakásárak alakulását érdemes figyelni már rövid távon is: ha hónapokon belül megkezdődik a mérséklődés, akkor ennek hatása valóban begyűrűzhet az anyagárakba is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem