13 °C Budapest

Így fogadták a turisták a hétvégi korlátozásokat: vidéki körkép

MTI
2020. április 14. 20:30

Csendesen zajlott a húsvéti ünnep a népszerű kirándulóhelyeken, turisztikailag frekventált településeken is, a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat szigorító önkormányzati rendelkezéseket a helyiek örömmel, a turisták alapvetően megértéssel fogadták.

A Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor az MTI-nek elmondta, a helybéliek és a nyaralótulajdonosok is kedvezően fogadták az üdülőrégióban húsvét idejére bevezetett, kedden véget ért különleges szigorításokat, amelyek főként a Balaton-part frekventált részeit, strandokat és egyéb látványosságokat zártak le kordonnal a látogatók elől.

Az önkormányzatokat tömörítő szervezet vezetője megjegyezte, eredményesnek bizonyult a kormányzati intézkedés, amely lehetővé tette, hogy az ünnep idején helyben, a helyi adottságoknak megfelelően döntsenek a polgármesterek a lezárásokról. Elmondta, több polgármesterrel is egyeztetett a tapasztalatokról: azonos a véleményük arról, szükség lenne a felhatalmazás meghosszabbítására a veszélyhelyzet végéig.

Tiszafüreden a húsvéti ünnepek alatt legfeljebb három ember csoportosulhatott köztereken - közölte Ujvári Imre polgármester, aki a szállásadóktól azt kérte, ne fogadjanak vendégeket húsvétkor. Húsvéthétfőn a Tiszaörvényre vezető Füredi utat is lezárták a turistaforgalom elől. A további korlátozásnak köszönhetően csökkent a turisták száma.

A pécsiek körében az egyik legkedveltebb baranyai rekreációs helyszínnek számító Orfűn az ünnepek alatt zárva tartották a parkolókat, a Pécsi-tó környékén csak orfűi lakosok, érvényes horgászengedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhattak, míg a település látnivalóit már korábban lezárták. Füziné Kajdy Zita polgármester közölte: az ünnepek alatt az emberek fegyelmezettek voltak, a korlátozásokat maradéktalanul betartották, így nem is kellett szankciókat alkalmazni.

Ivády Gábor, a szomszédos Abaliget polgármestere úgy tájékoztatott: a településen lévő népszerű csónakázótavat és a horgásztavat nem látogathatták az ünnepek alatt a településen kívül élők, az emberek betartották a korlátozásokat. Hozzátette: ha a jogszabályok megengedik, ismételten megfontolják a tavak lezárását.

Az egyik legkedveltebb mecseki turistaúttal szomszédos Óbánya is lezárta területét és az ahhoz kapcsolódó turistautakat húsvét idejére a nem óbányaiak előtt.

Vas megyében az őrségi települések vezetői közleményben kérték az oda érkezőket, hogy a kijárási korlátozást betartva ne látogassák a kirándulóhelyeket. A polgármesterek az ünnep után a megyei lap online felületén kedvező tapasztalataikról számoltak be, az őrségi falvakban csendesen telt a húsvéti hétvége.

Básthy Béla, Kőszeg polgármester elmondta, hogy a határszéli kisvárosban csak a helyiek közül látogattak ki többen - sportolás, testmozgás miatt - a csónakázótóhoz és az Abért-tóhoz, de betartották az előírt biztonságos távolságot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Békés megyében, Szarvason is nyugodtan, csendesen telt a húsvét, a nyaralótulajdonosok a polgármesteri felhívást megfogadva nem adták ki pihenni vágyóknak az ingatlanokat; a Dunántúlon és a fővárosban élő telektulajdonosok pedig csak az üdülőikben voltak, karbantartási munkákat végeztek, nem veszélyeztették a helybélieket - tájékoztatott Petneházi Andrea polgármesteri kabinetvezető.

Gyomaendrődön a hosszú hétvégén szintén csak a helyieknek engedélyezték a nyaralók használatát. Akik más városokból érkeztek a településre, azokat arra kérték, ne hagyják el az ingatlanjukat. Orosházán és a hozzá tartozó Gyopárosfürdőn lévő parkokat, játszótereket, az önkormányzati parkolókat lezárták az ünnepek idejére. A város kiürült a hosszú hétvégére, a helyiek betartották az intézkedéseket.

Pest megyében, Visegrádon részlegesen fennmaradnak az április 10-étől bevezetett önkormányzati korlátozások a következő hétvégéken is - olvasható a város hivatalos oldalán. A lakosság védelme érdekében meghozott intézkedések szerint a városban kizárólag az engedéllyel rendelkező helyiek vagy a városban dolgozók parkolhatnak; a 11-es főútba torkolló belterületi utakat egyirányúsították és behajtási lehetőséget az arra jogosultaknak kizárólag a Rév utca irányából biztosít az önkormányzat. Az intézkedések között szerepel, hogy - a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel egyeztetve - a turistaforgalom elől lezárták a Fellegvárba vezető Panoráma utat.

Budapesten eredményesnek bizonyult a Normafa parkolóinak lezárása, ennek köszönhetően jelentősen csökkent a területre látogatók száma az ünnep alatt - tudatta a XII. kerületi önkormányzat. A közlemény szerint a rendészet és a rendőrség együttműködve folyamatosan ellenőrizte a rendelkezés betartását. "A hétvégén volt ugyan néhány biciklis és futó a Normafán, de mindenki betartotta a szükséges távolságot" - írták.

Pokorni Zoltán polgármester döntése alapján a Normafa parkolói továbbra is zárva lesznek, ahogy a Normafa kilátói és a vendéglátóipari egységei is, és a Libegő sem üzemel egyelőre. A rendészet járőrei továbbra is rendszeresen ellenőrzik a területet és bírságolják a tiltott helyen parkolókat - olvasható a közleményben.

(Fotó: MTI/Sóki Tamás)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm