Elemzők szerint december hagyományosan kedvező hozamokat hoz a nemesfémek számára.
Az elmúlt négy évben több évvel meghosszabbodott az az időszak, amelyet teljes spórolással kellene tölteni, hogy hitelmentesen tudjon valaki saját lakást vásárolni - derült ki egy friss felmérésből. Egy átlagos 22,5 millió forintos panel 8,5 évnyi nettó fizetésből érhető el, míg tégla ingatlan esetében 14 évre nyúlik ez az időszak.
Az elmúlt négy évben több évvel meghosszabbodott az az időszak, amelyet teljes spórolással kellene tölteni, hogy hitelmentesen tudjon valaki saját lakást vásárolni. Ma Magyarországon egy átlagos 22,5 millió forintos panel 8,5 évnyi nettó fizetésből (tisztán) érhető el, míg tégla ingatlan esetében 14 évre nyúlik ez az időszak - derült ki a Duna House friss elemzéséből. Természetesen ez az időtartam függ a vevő foglalkozásától is, hogy hány havi fizetése teszi ki egy ingatlan árát. Az azonbanáltalánosságban elmondható, hogy
Legjobban a pénzügyi szektor dolgozói járnak, ahol a magas átlagfizetésnek köszönhetően már 4,5, valamint 7,5 év is elegendő egy saját lakáshoz, de 2014-hez képest természetesen nekik sem lett egyszerűbb. Legnehezebb helyzetben a vendéglátásban dolgozók vannak, de az egészségügyi dolgozók helyzete sem sokkal kecsegtetőbb. Nekik 13 évet kell dolgozni egy panellakásért és 21-22 évet egy tégla ingatlanért. Esetükben már 2014 sem volt sokkal előnyösebb ilyen szempontból, már akkor is 8 és 14 évi fizetést kellett volna összegyűjteni - írják a közleményben.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








