Ami a nemzetközi ingatlanárakat illeti, rendkívül lehangoló év áll mögöttünk és aggodalomra adhat okot, hogy az árzuhanás mértéke tovább fokozódik - áll a Global Property Guide legfrissebb, mind az öt kontinens ingatlanpiacának elemzésében. A nemzetközi gazdaságot és a pénzügyi rendszereket ért csapás hatására alig akad olyan ország, ahol ne csökkentek volna az árak az utolsó negyedévben.
A lista élén az Egyesült Arab Emirátusokat találni, ahol az év végére a korábbi évek 70-80 %-os áremelkedésével szemben 40,86 %-ra mérséklődött az áremelkedés, úgy hogy az utolsó negyedévben már csökkenni kezdtek az árak, ami azóta még nagyobb métereket öltött. Ahogy arról a Pénzcentrumon is beszámoltunk Dubaiban a források és a kereslet zuhanása miatt sorra állítják le a nagyszabású építkezéseket.
Az Emirátusokat követi Kína, ahol a felmérés során a sanghaji ingatlanárakat vették figyelembe. A városban éves szinten 4,83 %-os növekedést mértek, de az utolsó negyedévben Sanghaj lakásárai is csökkenni kezdtek. A dobogó harmadik fokára évi 4 %-os emelkedéssel Svájcnak sikerült felférkőzni, az alpesi ország a nemzetközi árzuhanással dacolva még az utolsó negyedévben is pozitív eredményt ért el.
A vizsgált országok közül éves szinten reálértéken Bulgáriában (2,25 %), Szlovákiában (1,43 %), Japánban (1,19 %), Cipruson (1,01 %) és Németországban (1,01 %) emelkedtek az árak, de az utolsó negyedévben csak az utóbbi két országban nem szenvedtek el veszteségeket a lakástulajdonosok.
A listán szereplő országok közül a többségében 0-10 % között csökkentek a lakásárak az elmúlt évben, de ezek közül például Hongkongban kétszámjegyű volt a visszaesés a negyedik negyedévben. 10 % feletti csökkenéssel zárta az évet Ukrajna (-11,76 %), Írország (-11,89 %), Nagy-Britannia (-15,22-18,01 %), Izland (-16,24 %), az Egyesült Államok (-19,52 %), Litvánia (-26,89 %) és Lettország(-37,00 %).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
Érdekesség, hogy a 2007-es adatoktól kedvezőbb értékeket mindössze két európai ország, Svájc és Németország tudott 2008-ban produkálni (bár meg kell említeni, hogy mindkét államnak meglehetősen alacsony bázisértéket kellett túlteljesíteni).
A harmadik negyedévi adatokhoz képest megállapítható, hogy az év végére a legtöbb országban tovább gyorsult az ingatlanárak csökkenése. Ebben a tekintetben Hongkong, Ukrajna és Lettország érte el a legkedvezőtlenebb eredményeket. Európában úgy tűnik, hogy a keleti régió és a Balti-államok sínylik meg leginkább a válságot.
Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és logójával visszaélve, adathalász e-mail üzeneteket küldtek ismeretlenek, amelyben sikertelen fizetésről tájékoztatják a címzetteket.
Taktaharkány önkormányzata szigorú feltételekhez köti a településre való beköltözést: az új lakóknak középfokú végzettséget kell igazolniuk és 50 ezer forintos hozzájárulást kell fizetniük.
A NAV kedden értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgép-adataik alapján idén átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt.
Az Otthon Start program elsősorban a használt lakások piacán hozhat jelentős változást, míg az újlakás-építésekre gyakorolt hatása korlátozottabb lehet.
Hamarosan jelentős állami támogatás érkezik a háztartási energiahatékonysági beruházásokhoz az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) keretében.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.