A nagyratörő fejlesztéseiről elhíresült Nakheel ingatlanfejlesztő vállalat bejelentette, hogy legalább egy évre felfüggesztik a világ legmagasabbra tervezett felhőkarcolójának az építési munkálatait. A döntés váratlanul érte az ezer méteres magasságával minden korábbi építményt magasan felülmúló építményen dolgozókat, alig három hónappal az első kapavágást követően.
A Nakheel rövid közleményében az áll, hogy a megváltozott nemzetközi gazdasági körülményekre tekintettel át kell gondolniuk a rövid távú üzleti terveiket. A keresleti viszonyok hirtelen változása az alapozási munkálatoknál tartó fejlesztés leállítására kényszerítik a vállalatot.
A statisztikák szerint az Emirátusokban 8 %-kal csökkentek az ingatlanárak az utolsó negyedévben, amire évek óta példátlan eset. Az egyik neves hitelminősítő cég arra hívta fel a vállalat képviselőinek figyelmét, hogy a kedvezőtlen globális hatások Dubai bankrendszerét is elérték. A finanszírozási gondokat csak tetézi, hogy a világpiaci árak csökkenése miatt apadtak az ország olajbevételei is.

A bejelentés egyértelműen bizonyítja, hogy a korábban sérthetetlennek hitt, gyorsan fejlődő várost is megsebezte a válság. A nagyratörő tervek egyikének megvalósítása ezzel minimum egy évet csúszik.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







