Május elsejével várhatóan megszűnik a lakossági vezetékestelefon-előfizetések támogatása, ugyanis az erről szóló rendelet hatálytalanítását már meg is kezdte a gazdasági és közlekedési minisztérium vezetője - írja a Napi Gazdaság.
Az uniós csatlakozás évében az akkor még Matáv elnevezést viselő szolgáltatónál 800 ezer szociális telefon-előfizetést tartottak nyilván, azonban a csatlakozás után ezt a konstrukciót az uniós jog miatt meg kellett szüntetni, ekkor lépett életbe az egységes támogatás, melyet ma már alig harmincezren igényelnek, noha erre is 195 millió forintot költ idén a gazdasági tárca.
A szociális támogatásokat a telefonszolgáltatóknak kellett könyvelni, ami egyhavi támogatással megegyező értékű többletköltséget okozott. Emellett a támogatás is versenytorzító hatású, ezért döntöttek annak megszüntetéséről. Egy másik ok, amely miatt így döntöttek, hogy a támogatás a rászorulók között is diszkriminál.
Mindez nem jelenti azt, hogy vége lenne a támogatásnak, ugyanis a gazdasági tárca ugyan megszünteti ezt a szociális támogatást, azonban lehet, hogy a konstrukció mégis tovább él majd, a hírek ugyanis arról szólnak, hogy a tárca hatékonyabb támogatási rendszer kialakítására kapott megbízást.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
Kikerülhet a mélypontról a magyar építőipar: elképesztő összeget hozhat az új otthonteremtési hullám
Jelentős megrendelésállományt hozhat a magyar építőiparnak a Wekerle átfogó otthonteremtési, otthonfelújítási, bérlakás- és kollégiumépítési programja.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







