klímaháború
klímaháború
2024-ben több ponton is megváltozik az érettségi – emlékeztet az Eduline.
Az oktatási szakportál azt írja, idén fejezi be a középiskolát az az évfolyam, ami 2020-ban az új Nemzeti alaptanterv alapján tanult. Számukra pedig több feladatsor is átalakul majd. Így például a középszintű magyar érettséginek része lesz egy olyan feladatlap, ami egyfajta műveltségi teszthez fog hasonlítani, amiben előkerülnek memoriterek, de a kötelező olvasmányok is.
Természettudományos tárgyak esetében is lesz némi változás. Az eddigi gyakorlati vizsgafeladatok helyett ugyanis a diákok saját kutatás alapján, tanév közben összeállított projektmunkát is választhatnak, amit a diplomamunkához hasonlóan kell majd megvédeniük az érettségin.
klímaháború
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.


