Szeptembertől országszerte elindul az ingyenes elméleti KRESZ-oktatás az iskolákban, de a részleteket még nem nagyon tudni.
![Female teacher standing in classroom in discussion with students](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/09/1693994333-oUparDDYa_lg.jpg)
Brutál költségekbe verhetik magukat az ilyen képzéseken tanuló diákok: tudják, mit vállalnak?
Tízezer forint híján egymillióba is kerülhetnek a gazdasági képzések, de a művészeti szakok sem sokkal olcsóbbak - írja az Eduline. Az „olcsóbb” önköltséges egyetemi képzések is 200-300 ezer forintba kerülnek, azonban ennek akár a négyszeresét is elkérhetik más szakokon.
Az Oktatási Hivatal márciusban publikált adatai szerint 120 990-an jelentkeztek az idei felsőoktatási felvételi során valamelyik egyetem szeptemberben induló képzésére. A jelentkezők 67 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 3 százaléka pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett. Bár az OH honlapján elérhető közleményből az nem derült ki, hogy a közel 121 ezer jelentkezőből hányan jelentkeztek önköltséges képzésre is, ezt lehet tudni, hogy 2020 óta nem volt olyan magas a költségtérítéses képzésekre felvettek száma, mint tavaly, vagyis 2023-ban. Tavaly a 126 449 jelentkezőből 94 785-en nyertek felvételt, közülük 20 301-en költségtérítéses képzésre. Vagyis minden ötödik 2023-ban felvett egyetemistának tandíjat kell fizetni a képzéséért.
A tandíj a magyar nyelvű, nappali tagozatos képzések esetében általában félévente 200-300 ezer forint között mozog, ami egy hat féléves képzés végére - csúszás nélkül - nagyjából 1,8 millió forintos költséget jelent. Bizonyos szakok árai azonban ennél sokkal magasabbak, elérhetik a félévente közel 1,5 millió forintos összeget is - írja a lap.
Legdrágább egyetemi alap- és osztatlan képzések 2024-ben
- Állatorvosi képzés: állatorvosnak mindössze egyetlen intézményben tanulhatnak a hallgatók az országban, amely egyben a legdrágább egyetemi képzés is. Önköltséges formában félévente 1 450 000 forintba kerül az oktatás, ráadásul a képzés 11 félévig tart, tehát összesen 15 950 000 forintba kerül ösztöndíj, támogatás híjján.
- Általános orvosi képzés: a második legdrágább képzés nem sokkal marad el az állatorvositól. Az általános orvosin tanulóknak félévente 1 350 000 forintot kell fizetniük, mivel a képzés 12 félévig tart, a tandíj teljes összege 16 200 000 forint.
- Fogorvosi képzés: a tandíj, akárcsak az általános orvosin, 1 350 000 forint. Itt azonban „csak” 10 félévig tanulnak a hallgatók, így a képzés összköltsége az orvosi szakok között itt a legalacsonyabb.
- Angol nyelvű gazdasági képzések: Bizonyos egyetemeken majdnem eléri az egymillió forintot az angol nyelvű gazdasági képzések féléves költsége. Ezek már tavaly is 900 ezer forintba kerültek a Budapesti Corvinus Egyetemen, idén megemelték az árakat és az angol nyelvű gazdálkodási és menedzsment (7 félév), valamint a nemzetközi gazdálkodás (8 félév) képzésen a hallgatóknak félévente 990 000 forintot kell fizetnie. Az IBS Nemzetközi Gazdasági Főiskolán ezekért a képzésekért 950 000 ezer forintot kérnek el félévente - írja a lap.
- Színművész képzés: a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén sem indít önköltséges színművész képzést. Fizetős formára ilyen szakon egyedül a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen van lehetőség. Az egyetem kaposvári campusán 10 féléves a színművész képzés, aminek a féléves tandíja 950 000 forint. Ezzel megegyező hosszúságú a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező képzése, ami szintén 950 ezer forintba kerül félévente.
A legdrágább alap- és osztatlan képzések közül több is szerepel a legnépszerűbb képzések top 15-ös listájában: általános orvosnak például 2428-an jelentkeztek idén a felvételi listájuk első helyén, ami így a 10. legtöbb elsőhelyes jelentkezőt vonzó képzés lett. Gazdálkodási és menedzsmentre 6801-en, kereskedelem és marketingre 3581-en, nemzetközi gazdálkodásra pedig 2159-en jelentkeztek a listájuk első helyén. Igaz, a legtöbben magyar nyelvű képzésre. A tíz legtöbb elsőhelyes jelentkezőt vonzó alap- és osztatlan képzés listája a következőképp alakult:
- gazdálkodási és menedzsment (6801)
- pszichológia (4948)
- jogász (4178)
- ápolás és betegellátás (3641)
- kereskedelem és marketing (3581)
- mérnökinformatikus (3271)
- óvodapedagógus (3531)
- gyógypedagógus (2944)
- gépészmérnök (2656)
- általános orvos (2428)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)