Hajdúböszörményi oktatási intézményekben több gyermek rosszullétet tapasztalt, miután lárvákkal szennyezett csokimikulást fogyasztottak.
Rekord az ELTE-n: drasztikus ponthatár emelkedés mellett vettek fel 42 százalékkal több hallgatót erre a szakra
Rekordszámú jelentkezőt, 11 355 hallgatót vett fel képzéseire az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az idei felvételi eljárás során, "népszerűsége töretlen" - közölte az intézmény. Közleményükben ismertették, hogy alapszakra 7248, mesterszakra 2666, osztatlan szakra 1251, felsőoktatási szakképzésre 190 hallgató került be. Közülük 9272 jelentkező nappali, 1943 levelező, 140 pedig esti munkarendben kezdi meg tanulmányait. Az egyetem elsőéveseinek mintegy 90 százaléka, 10 021 hallgató állami ösztöndíjas finanszírozási formában tanulhat.
A legtöbb hallgatót (2174) a bölcsészettudományi karra vették fel, ezt a gazdálkodástudományi kar (2100), majd a pedagógiai és pszichológiai kar (1467) követi. A legnagyobb létszámemelkedést a gazdaságtudományi kar érte el: 300-zal több hallgató került be, mint tavaly - írták, jelezve, hogy 2361 felvett hallgatóval ez lett a második legnépszerűbb képzési terület, a bölcsészettudomány (3079) után és a pedagógusképzés (1850) előtt. Hozzátették, a gazdaságtudományi kar úgy vett fel a tavalyinál 42 százalékkal több alapszakos hallgatót, 1313-at, hogy a pontátlag is jelentősen nőtt, az idén már 442 feletti.
Az ELTE legnagyobb létszámmal induló alap-, illetve osztatlan szakjai: jogász (778), programtervező informatikus (659), gyógypedagógia (602), pszichológia (411). A mesterszakok közül a legnépszerűbb a vezetés és szervezés (294), ezt követi a pszichológia (274), a pénzügy (167) és a marketing (146).
Az "egyetemen hagyományosan erősnek számító jogász szakon" 100 állami ösztöndíjas mellett 678-an önköltséges finanszírozási formában kezdik meg tanulmányaikat - írták. Az intézmény kitért arra, hogy az egyetem képzési portfóliója is bővül szeptembertől. Az újonnan meghirdetett mesterszakok közül a logopédia (Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar) 18 hallgatóval, a geoinformatika (informatikai kar) 4 jelentkezővel indul. Nagy sikerként értékelték továbbá az először meghirdetett gyermekkultúra mesterszakot (tanító- és óvóképző kar, 94 hallgató).
Osztatlan tanárszakokat idén 331-féle párosításban hirdettek meg, emellett mintegy 100 tanári mesterképzésből választhattak a jelentkezők. E képzéseken összesen 640-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben, közülük 473-an osztatlan tanárképzésben. A legtöbben angoltanárnak (230), történelemtanárnak (144) és magyartanárnak (123) készülnek - sorolták.
A tájékoztatás szerint a magyar jelentkezők körében is nagyon népszerűek az egyetem angol nyelvű képzései (7 alap- és 17 mesterszak). Míg 2018-ban ezeken csak 134-en kezdték meg a tanulmányaikat, idén már 628-an. Az angol nyelvű képzések közül a legkeresettebb alapszak a nemzetközi gazdálkodás (236), a nemzetközi tanulmányok (120) és a szociológia (66). A mesterszakok közül a biológus (66) szakot érdemes kiemelni - áll az írásos összegzésben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Beszámoltak arról is, hogy az ELTE szombathelyi képzési helyszínén idén szeptemberben 717-en kezdik meg tanulmányaikat. A gazdaságtudományok területen két felsőoktatási szakképzésre és három alapszakra, valamint egy mesterszakra összesen 157-en, pedagógusképzésre 171-en, informatika képzési területre 74-en kerültek be. Továbbra is rendkívül sikeresnek tartják a Szombathelyen is indított pszichológia alapszakot, amely 2022-ben 74 hallgatóval indul, valamint a programtervező informatikus alapszakot (50 hallgató).
Jelezték, a bölcsészettudományi karon a legnépszerűbb alapszak a keleti nyelvek és kultúrák (430), amelynek koreai, japán és kínai szakirányán összesen 378-an kezdhetik meg a tanulmányaikat. A második helyet az anglisztika (264), a harmadikat a szabad bölcsészet (225) érte el. Az idén az állami ösztöndíjas jogász szakon volt a legmagasabb a ponthatár (475), ezt követte a pszichológia alapszak (452) - olvasható az egyetem közleményében.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
Fokozódik a menza-botrány: megszólalat a közétkeztető, itt az igazság a megbetegedések pontos okáról
Megszólalt végre a szolgáltatást végző cég is: "a történtek minket is megviseltek" - jelezték és együttműködnek a hatóságokkal.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








