A felvételi teljes folyamata online zajlik, a jelentkezést pedig határidőig hitelesíteni is kell.
A pénzügyi ismereteket rendszeresen oktatni kell, a jövőben az alaptanterv részévé kell tenni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tartott előadását követően.
A miniszter hosszú távú célnak nevezte, hogy akár a Nemzeti alaptanterv része legyen a pénzügyi ismeretek oktatása, ezért a tárca egyeztet az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A PM szeretné, ha a Nat egyik következő felülvizsgálatánál ez megalapozott kérés lehetne - tette hozzá.
Megjegyezte azt is, hogy nem feltétlenül kell a pénzügyi ismereteket olyan gyakorisággal oktatni, mint egy hagyományos humán vagy reál tantárgyat, de félévente vagy negyedévente legalább egyszer érdemes a gyerekeknek már általános iskolában is arról beszélni, hogy mit jelent a pénzhasználat. A kormány azt szeretné, hogy a következő generáció tudatosan használja a pénzügyi eszközöket, felelősen döntsön a megszerzett jövedelméről, megtakarításokról - mondta Varga Mihály.
Megemlítette azt is, hogy nagyon sok iskola illeszt vállalkozási vagy pénzügyi ismertet tantervébe, ilyen a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium is. "Ha tudatosan döntünk egyre többen a pénzügyeinkről, akkor egyre kevesebben kerülünk bajba" - fogalmazott, hozzátéve: ez jó a családoknak és az egész gazdaságnak.
A pénzügyminiszter kiemelte: a Pénz7 programsorozat kapcsolódik ahhoz a nemzetközi rendezvénysorozathoz, amelynek részeként több mint 35 országban tartanak általános és középiskolásoknak előadásokat a pénz használatáról, pénzhez kötődő eszközökről. A magyar Pénz7 rendezvényeket március 2. és 6. között rendezik meg, több mint 1100 iskola 207 ezer diákjának mintegy 900 önkéntes szakember tart 11 500 órát. A miniszter a diákoknak egyebek között a biztonságos pénzügyekről, a biztosításokról, megtakarításokról tartott előadást.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







