Már a kormány is elismerte, hogy a tervezett 1,5%-os növekedés reménytelen, sőt a pozitív nulla is jó eredmény lenne.

Újabb 2,5 százalékos nyugdíjemelés jöhet soron kívül: annyira elszállt az infláció, hogy muszáj lépni?
2022. januárban 5 százalékos emelést hajtottak végre a magyar nyugdíjakon, amely már így is magasabb volt, min a költségvetési törvényben eredetileg szereplő 3 százalék. Erre a magas infláció miatt volt szükség, hiszen főként ősztől jelentősen emelkedtek az árak. Bár a szakértők is azt várták, hogy 2022-ben elkezdődhet a mérséklődés, előbb a decemberi 7,4 százalékról januárban már 7,9 százalékra szökött az éves infláció, múlt hónapban pedig elérte a 8,3 százalékot. Olyan mértékű drágulás ment tehát végbe, amire szinte nincsenek szavak, mindeközben pedig február végén kitört Ukrajnában a háború. Az elemzők tartós inflációra, további rekordáremelésre számítanak a következő hónapokban. Elkerülhetetlennek tűnik tehát a nyugdíjak korrekciója az inflációhoz.
Múlt hónapban úgy vélték az elemzők, hogy 2022-ben az áremelkedések üteme az idő előrehaladtával ugyan csökken, de az éves átlagos pénzromlás így is legalább 6 százalékos lesz. Ekkor azonban még nem lehetett tudni, hogy az orosz-ukrán konfliktus háborúvá fajul. Az elemzők jelenlegi prognózisa szerint 2022-ben az egész éves infláció 7,5-8 százalékos is lehet. Tartóssá válhat tehát a magas árdrágulás, egy ideig nem számíthatunk mérséklődésre, a háborús helyzet pedig még kiszámíthatatlanabbá teszi az infláció alakulását. Mindez azért fontos a nyugdíjak szempontjából, mert annak inflációkövetőnek kell lennie, viszont nagyon úgy tűnik, hogy az év eleji 5 százalékos emelés nem fogja fedezni az idei árdrágulást.
A magyar nyugdíjakat a törvény szerint évente legalább az infláció mértékével emelni kell. Ez elvileg év elején meg is történt, viszont azóta az árak teljesen elszabadultak. Az eddigi - járvány előtt - bevett gyakorlat az volt, hogy ha az év eleji emelés mértékét számottevően meghaladja az infláció, akkor novemberben a nyugdíjasok korrekciós emelést kaphatnak - visszamenőleg egy összegben, illetve bizonyos százalékot a nyugdíjba beépítve.
2021-ben viszont kétszer is sor került rá (az év elejin túl), hogy emeljék a nyugdíjakat: a 2021. évi költségvetési törvény módosítását követően 0,6%-os rendkívüli kiegészítő emelést hajtottak végre, majd novemberben 1,2 százalékkal emelték visszamenőleg is a nyugdíjakat. Pedig 2021-ben még csak nem is szálltak el úgy az árak, mint idén az várható. Ilyen mértékű infláció mellett tehát nem ördögtől való elvárás, hogy év közben korrigálják a nyugdíjak összegét. A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület már be is jelentette, hogy a magas infláció miatt soron kívüli nyugdíjkiegészítésre van szükség.
Hogyha a kormány a régi, bevett gyakorlat szerint kivárná a novembert, akkor a jelenlegi inflációs várakozások szerint (7,5-8%) 2022. novemberben további, legalább 2,5 százalékos, januárig visszamenőleges nyugdíjemelésre lesz szükség. A novemberi visszamenőleges emelés azonban nem sokat jelent azoknak, akik most akarnak vásárolni a boltokban. A KSH friss adatai szerint az élelmiszerinfláció 11,3 százalékos volt, a nyugdíjasok élelmiszer-árindexe viszont ennél is több: 11,5 százalék.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Jött egy régiós pályázó a Magyarország által is kiszemelt olimpia megrendezésére
- Átadták Budapesten az első digitális bankkapszulát - fotó
- Hatvan fiatalt várnak idén is a közigazgatási ösztöndíjprogramban
- Megjöttek a doppingellenőrök, hirtelen megsérültek és visszaléptek a futók
- Fontos döntés született a Rác fürdő és a fővárosi futóversenyek ügyében
- "Adományügyi" csatározás és büdzsémódosítás a Fővárosi Közgyűlés őszi nyitóülésén
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


