Négy nap múlva elbúcsúzhat 106 millió forintos nyereményétől az Eurojackpot márciusi 5+1 találatos szerencsése, ha nem jelentkezik.

Hamarosan jócskán felfordul a magyarok kedvenc befetketéseinek piaca: aki jót akar magának, még most lép
az Államadósság Kezelő Központ hamarosan lezárja a jelenleg elérhető PMÁP sorozatok értékesítését, helyettük pedig újakat kínál majd. Rossz hír a befektetőknek, hogy az új, 2023. június 1-től elérhető, 2028-ban és 2031-ben lejáró sorozatok 0,5 százalékponttal alacsonyabb kamatprémiumot fizetnek majd az infláció felett. Ez alapján a kamat az első évben 14,75, illetve 15,50 százalék lesz. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, mennyit nyerhet az, aki gyorsan lép, és még a magasabb kamatprémiummal elérhető konstrukciókból vásárol.
Jelenleg 4 és 7 éves futamidejű inflációkövető állampapírok vásárolhatók, ezek megnevezése 2027/K PMÁP, illetve 2030/J PMÁP. A két konstrukció értékesítése hamarosan lezárul, az inflációkövető állampapírok azonban nem tűnnek el, új sorozatok lesznek elérhetőek elérhetőek 2028/L PMÁP és 2031/I PMÁP néven.
Az új állampapírsorozatok jellemzői:
- Az új sorozatok ugyancsak változó kamatozású, inflációkövető állampapírok lesznek, az induló kamatszint pedig továbbra is a tavalyi (2022-es) inflációhoz lesz kötve.
- A kamatprémium mértéke csökken 0,5 százalékponttal: a rövidebb futamidő esetén eddig 0,75 százalék volt a felár, ami a jövőben 0,25 százalék lesz, míg a hosszabb futamidejű konstrukciónál a felár 1,5 százalékról 1 százalékra csökken. Vagyis az induló éves kamatszint 15,25 és 16,00 százalék helyett 14,75, illetve 15,50 százalék lesz.
- A futamidő is meghosszabbodik egy évvel. A jelenleg elérhető két prémium állampapír futamideje 4, illetve 7 év, a jövőben azonban 5 és 8 éves futamidejű konstrukciók közül lehet választani.
- Az új konstrukciók kamata a korábbi változatokhoz hasonlóan évente módosulhat.
Több százezer forintot veszíthet, aki kivár a befektetéssel
A legfontosabb változás mindenképpen a kamatozás átalakítása, 0,5 százalékponttal csökkenő kamatprémium ugyanis negatívan érinti a befektetőket. De mennyivel mérséklődik emiatt az elérhető nyereség? A Bankmonitor szakértői a jelenlegi 7 éves futamidejű 2030/J PMÁP, valamint az új, 8 éves futamidejű 2031/I PMÁP állampapírokat hasonlították össze egy 10 millió forint összegű befektetés esetében. A szakértők azt feltételezték, hogy a papírokat 2023. június elején vásárolja meg a befektető, és 2030. március 20-ig tartja meg. Ekkor jár le ugyanis a jelenleg elérhető 2030/J PMÁP.
A kamatok megállapításánál a már ismert tényadatokat, az MNB várakozását, illetve az MNB inflációs célértékét vették alapul. A szakértők úgy kalkuláltak, hogy a kapott kamatokat változatlan hozam mellett újra befektetik. A 2031-ben lejáró sorozat 2030-as értékesítésekor 1%-os költséggel számoltak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezek alapján a jelenleg elérhető 2030/J PMÁP választásával 7 év múlva 16,8 millió forintot kapnának a befektetők a 10 millió forintjuk után. Ha az új konstrukciót választanák, akkor viszont 16,5 millió forintot kapnának vissza a befektetés lejárat előtti értékesítésekor. Vagyis mintegy 300 ezer forintot nyerhetnek akkor, ha gyorsan lépnek. Amennyiben pedig a befektető az új állampapírt a 8 éves futamidő végéig megtartja, akkor 17,3 millió forintot kaphat kézhez végül.
Önmagában a 0,5 százalékos kamatkülönbözetnek nagyobb lenne a hatása, nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a jelenlegi sorozat már elindult, vagyis a jelenlegi magas kamatot időarányosan rövidebb időre fogja megkapni az, aki most vásárolja meg az állampapírt. (Ez a hosszabb befektetés esetén 2030-ban lesz igaz, ott azonban a lejárat előtti alacsonyabb kamatból esik ki egy kisebb összeg.)

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Kétszeres olimpiai bajnokot szerződtethet az FTC
- Megvan az elhunyt fideszes honatya utóda
- Pokolian megerősödhet a Vasas férfi pólócsapata
- Pálinkával búcsúztatták a Székelyföldről hazainduló III. Károlyt
- "35-70 település" - Az ukrán elnök tudott róla, hogy 2022-ben aláaknázták a gátat
- Gát - Az ENSZ "majdnem kimondja", hogy mi történt, az EU konkrét
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


