A magyarországi pénzintézetek idén elsődlegesen a pénzforgalmi szolgáltatásaik kínálatával kívánják bővíteni ügyfeleik számát. A bankok termékfejlesztési célkitűzéseiben a súlypont úgy tűnik, hogy a hitelekről az ügyfeleknek nagyobb kényelmet vagy kedvezményeket nyújtó számlák és különböző befekteési lehetőségek irányába tevődik át - olvasható a Világgazdaság cikkében.
Az OTP Bank a lakáshitelezés jelentőségében bízik, ám más szolgáltatásainak igénybevételére szeretné csábítani azokat akiknek a banknál vannak tartozásai. A hitelintézet által kínált program keretében, az összes feltétel teljesülése esetén, egy ötmillió forint összegű, húszéves futamidejű lakáshitelnél akár 185 ezer forintot is megspórolható akár már 5 év alatt.
A Budapest Bank egyenlítő hitelétől reméli új ügyfelek meghódítását. Ennek keretében bármekkora összeget is helyez el az ügyfél a bankszámláján, az azonnal csökkenti a jelzáloghitelével kapcsolatban felmerülő kamatot.
Az FHB Banknál arra számítanak, hogy Családi Kedvezményprogramjuk lehet az idei év slágerterméke. A programban résztvevő családoknak csak a mindenkor érvényes számlavezetési díj felét kell megtéríteniük, ingyenes a családtagok közötti átvezetés, kéthavi átutalás szintén díjmentes és a továbbiakat is kedvezményesen nyújtja a pénzintézet.
Az MKB Bank is elsősorban befektetési szolgáltatásaitól várja ügyfelei számának gyarapodását. Véleményük szerint az idei év sikertermékei az ügyfelek egyéni elképzeléseire és lehetőségeire külön kialakított különböző megtakarítási portfóliók lehetnek.
A Citibank a nulla forintos számlacsomagjához és több megtakarításához kapcsolódó szolgáltatásához fűz nagy reményeket az idei év során.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az AXA Biztosító a kis egységekből építkező és folyamatosan tovább kombinálható életbiztosítását reméli idei slágertermékének.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






