Egy válság tanulságai

hatóság újabb szabálymódosításokat javasol.

A hedge fundokba fektető alapok sok esetben komolyan akadályoztatva vannak eszközeik szabad mozgatásában - írja a Financial Times. Ennek oka, hogy a hedge fundok az átlagosnál jelentősen hosszabb átfudási idővel teljesítik a tőkekivonásra vonatkozó megbízásokat, és sok esetben a ún. "lock-up"-ot alkalmaznak a befektetett tőkére (ha a befektető egy meghatározott időtartam letelte előtt akarja kivenni a pénzét, akkor elesik a tőke hozamaitól). Ezek az esernyő-alapok tehát sok esetben szembesülnek eszközeik illikviditásával, ami az utóbbi időben a piac egészét meghaladó eséshez vezetett ezeknél az alapoknál.

Szakértők a jelenséggel kapcsolatban a két évvel ezelőtti botrányra emlékezetnek: akkor a kilencevenes évek végén felkapottá vált split cap trust-ok produkáltak fájó veszteségeket okozó, látványos bukást. Ezek olyan befektetési vállalatok voltak, amelyek többféle, különböző jogokat és hozamot ígérő részvénysorozatot adtak ki. A befeketetők számára kétféle módon nyújthatott jövedelmet az ilyenfajta befektetés: egyfelől a rendszeresen fizetett osztalékon, másfelől a részvények árfolyamának növekedésén keresztül.

A split cap vállalatok bukásához az vezetett, hogy a részvénypiacok fellendülésekor sok menedzser hitelekből finanszírozta a vállalat újabb befektetéseit, és ezzel párhuzamosan kereszttulajdonlások jöttek létre a szektoron belül. Ily módon a legtöbb split cap vállalat jelentős hitelállományt, és illikvid eszközállományt halmozott fel.

A szektor 2000-ben bekövetkezett öszeomlásakor számos befektető esett el nemcsak kockázatmentesnek ígért hozamától, hanem befektetett tőkéjétől is. Az éveken át húzódó ügy végére egy kompenzációs alap létrehozása tett pontot: az értintett vállalatok összesen 194 millió fontot helyeztek letétbe pórul járt befektetőik kártalanítására.

A válság tanulságait a brit pénzügyi szabályozó hatóság, a FSA levonta, és a szabályozás finomhangolásán kertesztül próbálta a hasonló piaci kudarcoknak elejét venni. Az új szabályok a kockázatok világosabb feltüntetését, és az alapok vezetőségeinek nagyobb függetlenségét célozta, ugyanakkor korlátozta az alapok egymás közötti befektetésiet is, hogy elkerülhető legyen a korábban látott "dominó-effektus".

Az FSA a befektetők védelméért folytatott harcban azonban újabb kihívás előtt találta magát: ismét a szabályozás átgondolására van szükség a hedge fundokba fektető alapok veszélyeinek elhárításának érdekében. A FSA lecserélné azt a mechanikus szabályt, miszerint egy alap tőkéjének maximum 20 százalékát fektetheti egy kibocsátó értékpapírjába, és ehelyett rugalmasabb, a befeketetési politikákkal jobban harmonizáló szabályt vezetna be. Ugyanakkor szorosabban korlátozná a short pozíciók felvételét, és nagyobb teret engedne az összetett szintetikus befektetési termékek alkalmazásának.

A hangsúly azonban ismét a kockázatok nyilvánosságra kerülésén van: az FSA álláspontja szerint nem önmagában az eszközök illikviditása a probléma, hanem az, hogy a befektetők az elégséges tájékoztatás hiányában nem képesek az ezzel járó kockázatok felmérésére. Ugyanakkor fontos látni, hogy az illikvid eszközök tartása ugyancsak nem jelent problémát a zártvégű konstrukciók estén, hiszen a futamidő végéig a befektetők csoportos "elvándorlása" esetén sem kell az esközöket értékesíteni.