2019. február 21. csütörtök Elenonóra
HR Centrum

Színt vallott a magyar sztárzenekar frontembere: rezsire kellett a koncertpénz


Azt, hogy Magyarország legnagyobb, leghíresebb zenészei mennyiért vállalnak fellépéséket homály övezi. Időről-időre napvilágot látnak azonban olyan információk, amelyektől leesik az ember álla. A Magna Cum Laude például 2018-as információk szerint egy 90 perces fellépésért 2 850 000 forintot kért, pedig a frontember saját bevallása szerint korábban volt, hogy azért mentek el valahova koncertezni, hogy a tagok egyáltalán ki tudják fizetni a villanyszámláikat.

(...) sok feszültség adódott köztünk a pénztelenségből is (...) Voltak bulik, amiket csak azért vállaltunk, hogy be tudjuk fizetni a villanyszámláinkat

- számolt be a Magna Cum Laude nehézségeiről Mező Misi a Hot magazinnak. Az énekes azt is elmesélte a lapnak, hogy korábban egy évig nem is volt a zenekar tagja, ugyanis az akkori menedzser szerint testsúlya miatt nem mutatott jól frontembernek, amivel ráadásul zenekari társai is egyetértettek. Azóta azonban már rendeződtek a dolgok, és most a frontembere elmondása szerint nagy az egység.

Ettől függetlenül az énekes azt vallja, hogy a zenészek élete olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája.

Így nem dőlhetek hátra, ez kétségtelen. Három gyermek édesapjaként nem élhetek egyik napról a másikra

- mondta el Mező Misi, akinek manapság talán már nem kell annyit aggódnia az anyagiak miatt, mint a kezdetekkor.

Milliókat kaszálnak

2018 májusában került fel az internetre egy lista, amin rengeteg magyar előadó fellépési gázsija szerepelt. Bár az nem derült ki, honnan származtak az adatok, akkor egyetlen a listán szereplő zenész/zenekar sem jelentkezett, hogy valótlanok lennének az adatok. Ezen a listán a Magna Cum Laude is szerepelt, akik nem kevesebbet

mint 2 850 000 forintot kérnek el egy 90 perces élő fellépésért.

Ennél egyébként nem sok drágább produkció szerepelt a listán, egészen pontosan csupán kettő. Az egyik az akkor még létező Majka és Curtis formáció volt, ők 90 percért 2 907 000 forintot kértek, míg Rúzsa Magdi ugyanennyi fellépési időt 3 400 000 forintért vállalt.

A teljes listát a feni táblázatban lehet böngészni, annyit azonban érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy az információk lassan már egy évesek, és bár az előadók nem igen cáfoltak a rajta lévő számokat, máig nem tudni kis és milyen okok miatt adta közre a listát. Azt is fontos megjegyezni, hogy bár a számok első pillantásra magasnak tűnhetnek, nem szabad elfelejteni, hogy egy-egy zenekar esetében akár több tucat ember rakja össze a produkciót, ami bizony nem olcsó mulatság.

Majka például anno azt nyilatkozta a listával kapcsolatban, hogy egy 18 fős stábbal, három teherautóval és két személykocsival járják az országot. És mivel a piacról élnek, ha ennyi pénzért megveszik őket, akkor ennyi az áruk.

(Borítókép - MTI Fotó: Veres Nándor)

Jól jönne 4 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 4 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 69 428 forintos törlesztővel a Budapest Bank (THM 7,9 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (69 141 Ft/hó; THM 8,02%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket a Raiffeisen (69 064 Ft/hó; THM 8,25 %) ajánlata, de érdemes megnézni az Erste és az OTP Bank ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Hatalmas tortúra: gyerek nélkül is lehet kamatmentes az Orbán-hitel
A CSOK szabályai sejtetik, mi várhat a meddő párokra.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2019. 02. 20. 09:01
Egyéni vállalkozók bevallási határidejének változása

Gyakorló könyvelőként már megszokhattuk, hogy a január havi áfa bevallás után igen fontos teendőnk...

ajovomunkahelye
2019. 02. 20. 08:16
Hatással lenni a szervezetre - egy jobb munkavállalói élményért

Szakmai workshop gyerekkel, formabontó események, munkavállalói élmény fejlesztés. Friedl Zsuzsanna...

coachco
2019. 02. 19. 17:47
Mielőtt kiakadnál, kapcsolj és kapcsolódj!

Lassan a csapból is az érzelmi intelligencia témája folyik. Nem véletlen! [...] Bővebben!

jobangel
2019. 02. 19. 06:00
Van más állásajánlata is folyamatban?

Erre mit is kellene válaszolni manapság, hogy taktikailag is jó legyen, korrekt is legyen, jó állás...

hrbonbon
2019. 02. 18. 16:11
ESETTANULMÁNY HR BUSINESS PARTNER - KÁBELGYÁRTÓ

AZ ÜGYFÉL A megbízónk a világ legmagasabb szintű technológiáján alapuló kábeleket és vezetékeket...

laskainelli
2019. 02. 17. 08:02
Hogyan szeressek vissza a társamba?

A tartós párkapcsolatban élők számára egyszer csak előáll a pillanat, amikor azt érzik, nem...

legacykft
2019. 02. 15. 09:00
Vezetőként ezért ne adj a csapatodnak visszajelzés helyett fejlesztési programot

Ma már egy vezető alapvető feladata, hogy fejlessze az embereit. Ennek kapcsán egyre többször fogalmazzák...

NÉPSZERŰ
FRISS