Az útlevelek kiállítójaként nem az Energiaügyi Minisztérium, hanem „Magyarország Kormánya” szerepel majd, noha a hatáskört az energiaügyi miniszter kapta meg.

Nem is gondolnánk, de több helyzet is adódik életünk során, amikor szükségünk van az erkölcsi bizonyítványra. Sok esetben fordul elő, hogy egy új munkahelyre történő jelentkezés során kérik tőlünk az erkölcsi bizonyítvány felmutatását. Ami még szintén fontos élethelyzet, a különböző hitelek igénylése, bizony ilyenkor is fontos része az elbírálási folyamatnak az erkölcsi bizonyítvány megléte. Hogy szerezhető meg az erkölcsi bizonyítvány? Hogyan zajlik az erkölcsi bizonyítvány igénylés? Mennyi az erkölcsi bizonyítvány ára? Cikkünkben most ennek jártunk utána.
Mivel életünk során számos esetben lehet szükségünk az erkölcsi bizonyítvány felmutatására, így cikkünkben most annak jártunk utána, hogyan zajlik az erkölcsi bizonyítvány igénylése. Persze megnéztük azt is, hogy kerülhet a kezünkbe az erkölcsi igazolvány a lehető legegyszerűbb módon. Illetve érdekelt minket az is, hogy mi a módja annak, ha onlinek, az ügyfélkapu erkölcsi bizonyítvány igénylése opciót választjuk.
Miért fontos az erkölcsi bizonyítvány?
Kezdjük azzal, hogy mi is az az erkölcsi bizonyítvány, illetve mire használható az erkölcsi bizonyítvány? A hatósági erkölcsi bizonyítvány (köznyelven erkölcsi bizonyítvány) egy, a Belügyminisztérium által kiállított okirat, amely feltünteti, hogy a magyar bűnügyi nyilvántartás rendszere szerint büntetlen vagy büntetett előéletűek vagyunk-e, illetve állunk-e a közügyektől vagy bizonyos munkakörtől való eltiltás hatálya alatt. Így tehát az erkölcsi bizonyítvány kvázi egy igazolás lehet arról, hogy büntetlen előéletűek vagyunk. Ez pedig hivatalos ügyek esetén fontos pont lehet.
Erkölcsi bizonyítvány igénylés személyesen
Az első és a legtöbb ember számára egyértelmű opció az, ha személyesen mennek be egy kormányablakba és ott végzik el az erkölcsi igazolvány igénylés ügyintézését. Ha mindenképp személyesen szeretnénk elvégezni az igénylést akkor jó, ha tudjuk, az erkölcsi bizonyítvány nem csak a kormányablakokban, hanem a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatalánál is igényelhető.
Az erkölcsi bizonyítvány igénylés telefonon és postán
A telefonon történő ügyintézés a Kormányzati Ügyfélvonalon (1818) Telefonos azonosítással történik. Az erkölcsi igénylés elintézéséhez személyes megjelenéssel lehet regisztrálni kormányablakokban. Az erkölcsi bizonyítvány postai úton kerül kézbesítésre, melyet kizárólag a címzett vehet át (a kérelem benyújtásakor megadható a kérelmezőtől különböző belföldi cím és címzett is). Az ügyintézési határidő 8 nap.
Erkölcsi igénylés postahivatalokban is intézhető. Itt vásárolható hatósági erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem (formanyomtatvány), melyhez kitöltési útmutató is tartozik. A kitöltött és aláírt erkölcsi igénylés kérelmet a következő címre kell ajánlott küldeményként feladni: Belügyminisztérium Bűnügyi Nyilvántartó Hatóság, 1475 Budapest, Pf.: 172. Az erkölcsi bizonyítvány postai úton kerül kézbesítésre, melyet kizárólag a címzett vehet át (a kérelem benyújtásakor megadható a kérelmezőtől különböző címzett és belföldi cím is). Az ügyintézési határidő 8 nap.
Erkölcsi igazolvány igénylése online
Bármely természetes személy – állampolgárságtól és lakcímtől függetlenül – jogosult hatósági erkölcsi bizonyítvány iránti kérelmet előterjeszteni, aki rendelkezik a Központi Azonosítási Ügynök (röviden KAÜ) által biztosított azonosítási szolgáltatások valamelyikével:
- DÁP mobilalkalmazással,
- Ügyfélkapu+ azonosítással.
Ha időt szeretnénk spórolni vagy nem tudunk nyitvatartási időben személyesen megjelenni a kormányablak ügyfélszolgálatán, akkor az Ügyfélkapu erkölcsi bizonyítvány igénylés menüpontját is igénybe vehetjük erkölcsi igénylés esetén. Az Ügyfélkapu erkölcsi bizonyítvány igénylés gyorsabb, egyszerűbb módja annak, hogy minél hamarabb kézhez kapjuk a dokumentumot. Ha van Ügyfélkapu fiókunk, és nem felejtettünk el Ügyfélkapu+-ra váltani, akkor bejelentkezést követően néhány perc alatt tudjuk az erkölcsi igénylést elintézni.
Ügyfélkapu erkölcsi bizonyítvány igénylés lépésről-lépésre
Az űrlap (kérőlap) kitöltése során pontosan meg kell határozni, hogy mely adatok igazolására (milyen tartalommal) kéri a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lehetősége van ún. általános tartalom igazolását kérni, amely a következőket jelentheti:
- a) igazolás arról, hogy büntetlen előéletűek vagyunk,
- b) igazolás arról, hogy nem vagyunk eltiltva közügyek gyakorlásától,
- c) igazolás arról, hogy nem vagyunk eltiltva foglalkozás vagy tevékenység gyakorlásától,
- d) vagy pont arról, hogy mely foglalkozástól vagy tevékenységtől vagyunk eltiltva.
Lehetősége van ún. speciális tartalomról, vagyis egy konkrét törvényi rendelkezésnek való megfelelésről igazolást kérni (tipikusan ilyen az az eset, ha olyan állásban szeretnénk elhelyezkedni, amely szabályait valamely konkrét törvény rendezi).
Mit kell még tudni az erkölcsi igénylés részleteiről?
A bizonyítvány igénylése során rendelkeznünk kell arról, hogy az eljárás során keletkező köztes és – a bizonyítvány kivételével az – érdemi döntés értesítési tárhelyre történő vagy postai kézbesítését kérjük. Amennyiben megadjuk elektronikus levélcímünket, arra értesítést kaphatunk arról, ha az eljárás során született döntés a tárhelyére kiküldésre került, illetve, ha a bizonyítvány elkészült. Lehetősége van olyan postai cím megadására, amelyen hiánypótlás esetén a hatóság felveheti velünk a kapcsolatot az elektronikus kapcsolattartás sikertelensége esetén.
A kérelem benyújtását megelőzően még lehetőségünk van ellenőrizni az űrlap helyes kitöltését, majd ezt követőn tudjuk a kérelmet (űrlap) benyújtani. Arra viszont figyelni kell, hogy amennyiben kérelmezőként a bűnügyi nyilvántartásokban szereplő adatok szerint valamely foglalkozástól vagy tevékenységtől eltiltás hatálya alatt állunk, akkor a büntetlen előélet igazolásának kérelmezésekor a d) pontban írt tény automatikusan, arra irányuló kérelem hiányában is igazolásra kerül.
Erkölcsi bizonyítvány ára
A hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás 2016. január 1-jétől évente négy alkalommal tárgyi illetékmentes. Az ötödik vagy annál több alkalommal indított eljárásért az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényben meghatározott, első fokú közigazgatási eljárásért fizetendő, általános tételű eljárási illetéket kell fizetni, amely 3000 Ft mértékű. A bizonyítvány a kiállításától számított kilencven napig érvényes.
Azonban a konzulátushoz benyújtott kérelemmel kapcsolatos eljárásért konzuli közreműködési díjat, valamint a konzuli hatóság által teljesített szolgáltatásért (pl., hiteles fordítás készítése) konzuli díjat kell fizetni. Az eljárások díjáról tájékozódjon a Eljárási díjak menüpont alatt. A bizonyítvány kizárólag magyar nyelven kerül kiállításra. Fordítást a konzulátus nem végez.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


