24 °C Budapest

Így viheted át a szabadságod a jövő évre: ezt jó tudni

Pénzcentrum
2013. december 12. 10:32

Nincs már sok munkanap hátra az évből, így célszerű áttekinteni a bennragadt szabadságok kiadására vonatkozó hatályos szabályozást. A szabadság jelenleg 20 nap alapszabadságból és különböző jogcímeken járó pótszabadságokból áll. A teljes szabadságot úgy tudjuk kiszámolni, ha ezeket összeadjuk.

Év közben keletkezett munkaviszony esetén a végértéket arányosítani kell, mely alól az apáknak gyermek születése esetén járó szabadság a kivétel. Fontos, hogy a szabadságot nem a munkavállaló veszi ki, hanem azt a munkáltató adja ki. A munkáltatónak ugyan meg kell hallgatnia a munkavállalót, de kérései nem kötik. Ez alól kivétel 7 nap, amelyet legfeljebb 2 részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. Ezt a 7 napot év közben keletkezett/megszűnt munkaviszony esetén szintén arányosítani kell és a fél napot elérő töredéket egész napként kell figyelembe venni. Azt azonban ki kell külön emelni, hogy a többi alapszabadsággal (pl. a gyermekek után járó alapszabadsággal) a munkavállaló már nem rendelkezik szabadon. Miután a jogosultsága megállapítást nyert, a szabadságnapok az alapszabadságába beleolvadnak és a továbbiakban osztják annak a sorsát (azaz pl. a munkáltató adja ki, arányosítani kell stb.) - derül ki a LIGA Szakszervezetek elemzéséből.

A szabadságot kötelezően az esedékesség évében kell kiadni és minden esetben a munkáltató adja ki. A munkáltató nem hivatkozhat arra, hogy a munkavállaló a rendelkezésére álló 7 napját nem szándékozta (időben) kivenni. Amennyiben viszont a munkavállaló több szabadságot kap, mint amennyi számára jár, a többlet munkaviszony megszűnése esetén jogszerűen nem követelhető tőle vissza.


A szabadság következő évre történő áttolására 4 esetben van lehetőség:

1.) Ha a szabadság igénybevétele még az esedékesség évében megkezdődik, az esedékesség évét követő évben ezzel egybefüggően legfeljebb 5 munkanap kiadható. Ilyenkor törvényi fikció, hogy a szabadság még az esedékességének évében kiadásra került, azt abban az évben kiadottnak kell tekinteni és elszámolni.

2.) Legfeljebb az esedékesség évét követő év március 31-ig adható ki a szabadság

a. ha a munkaviszony az esedékesség évében október 1. napján vagy azt követően kezdődött;

b. ha a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt arra kollektív szerződés felhatalmazást ad.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

3.) A felek megállapodása alapján a szabadság harmadát az esedékesség évét követő év végéig lehet kiadni. Ilyen megállapodást minden évben külön kell kötni. A 2014-ben esedékes szabadságokra nézve ez már nem vonatkozik, 2014. január 1. napjától ugyanis a felek már csak az életkor alapján járó pótszabadság átvitelében állapodhatnak meg.

4.) Ha a szabadságot a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem tudta kiadni a munkáltató az esedékesség évében, akkor a szabadságot az ok megszűnésétől számított 60 napon belül kell kiadni. Ilyen esetben akár az esedékesség évét követő év eltelte után is kiadható a szabadság.

A szabadság kiadásának (és a 7 nap kivételének) az időpontját legalább 15 nappal előre közölni kell. A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke, illetve működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának a közölt időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja. Ebben az esetben a munkavállaló kárát és költségeit meg kell téríteni.

Fő szabály szerint a szabadságot a munkaviszony megszűnésének az esetét kivéve megváltani nem lehet. A szakszervezet elemzése emlékeztet arra, hogy a Parlament előtt van szeptember óta egy törvényjavaslat, amely erre az évre a bennragadt szabadságok megváltását lehetővé tenné.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?