Négy súlyos égési sérültet ápolnak Debrecenben a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanás után.
A közeljövőben kockázatos lehet az egészségügyi szakemberhiány. A Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban azt mondta: az alapellátásban dolgozók elöregedése miatti gondokkal a kormánynak foglalkoznia kell.
Éger István szerint ugyan az idén voltak törekvések arra, hogy javuljon az egészségügy helyzete, azonban ezek nem tudták érdemben megváltoztatni a magyar gyógyítási szakma évtizedek óta hátrányos pozícióját. A kamara elnöke elmondta, a béremelések mértéke, illetve az alapellátásba juttatott anyagi források nem voltak képesek helyrehozni a generációváltás hiányát, az elöregedést és a nagymértékű elvándorlást. Ezeknek a jelenségeknek a sürgős orvoslása nélkül az egészségügy "hadrafoghatósága" erősen megkérdőjelezhető - tette hozzá.
Éger István úgy látja, a legveszélyeztetettebb ágazat az alapellátás, ahol a legnagyobb betegforgalom zajlik. Mint mondta: itt dolgoznak a legidősebb orvosok. "Sajnos nincs hét, hogy ne kapnánk hírt olyan elhalálozó kollégáról, akit idős korában, a betegágy mellől, vagy a rendelő asztala mellől visz el a mentő, egyenesen a munkából hal meg"-fogalmazott a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
Éger István arról is beszélt: a sürgősségi ellátásban is komoly szakemberhiány mutatkozik, de a hiányszakmák felsorolásához több tíz orvosi területet kellene megemlíteni. "Tehát lassan nincs olyan terület, ahol ne szembesülnénk súlyos szakemberhiánnyal és az ebből fakadó túlterheltséggel, ami már a betegbiztonság rovására megy" - hangsúlyozta.
A kormánynak törvényben garantált, több évre előre kiszámítható életpályamodell biztosításával kellene orvosolnia a problémát, ahogy más területeken - a közalkalmazottaknál és a pedagógusoknál - ez már elkezdődött - mutatott rá a kamarai elnök. Szerinte olyan jövedelmi viszonyokat kell teremteni, hogy a magyar lehetőségekhez képest garantált legyen egy tisztességes egzisztencia. Ez még mindig csak töredéke lenne az átlagos európai orvosi fizetéseknek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Sokkal olcsóbban lehet itthon tartani a doktort, mint az eltávozott orvost utána visszacsábítani Magyarországra" - vélekedett a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








