Százezreket vesz el a NAV a kispénzű gyermekesektől

Pénzcentrum
2012. május 17. 05:24

Negatív is lehetne a gyermekes munkavállalókat terhelő adó a személyi jövedelemadó törvény szövege szerint. A számított adót csökkentő adójóváírás esetén ugyanis - a jogalkotó hibájából vagy szándékosan (?) - nem szerepel a jogszabályban az a kikötés, hogy a kedvezményt csak az adó mértékéig lehet igénybe venni. Az adóhatóság azonban önkényesen úgy értelmezte a törvényt, mintha benne lenne ez a korlátozás. Az internetes nyomtatványkitöltő program megakadályozza, hogy negatívba menjen az adó, így több mint 100 ezer forinttól fosztja meg az adóhatóság a bruttó 180 ezer forint alatti jövedelmű gyermekes munkavállalókat.

A Pénzcentrum.hu tavaly októberben hívta fel a figyelmet arra, hogy valószínűleg hiba csúszott a személyi jövedelemadó törvény szövegébe, mert az alacsony keresetű gyermekesek több adót igényelhetnek vissza, mint amennyit fizetniük kellene, vagyis negatív is lehet az adókötelezettség. Ennek oka, hogy a tavaly még életben lévő adójóváírásra vonatkozó szabályozásból kimaradt egy fontos korlát.

A jogalkotó szándéka vélhetően az volt, hogy a számított adót csak annak összegéig lehessen csökkenteni az adójóváírással, ez azonban nem köszön vissza a jogszabályban. A múlt évben hatályos szja-törvény 33. §-ának 1. bekezdése csak arról rendelkezik, hogy a "számított adót adójóváírás csökkenti...", de nem mondja ki, hogy azt csak az adó mértékéig lehet igénybe venni. Az év közben levont adóelőleg számítására vonatkozó rendelkezések között ugyan szerepel, hogy az adójóváírást a számított adó összegéig lehet érvényesíteni, az év egészére érvényes általános szabályozásból viszont kimaradt ez a megkötés. Ellentétben az egyéb adókedvezményekkel, amelyeknél előírja a törvény, hogy a fizetendő adó összegénél nem lehet nagyobb mértékben igénybe venni őket - hangsúlyozza Angyal József okleveles adószakértő.

A baki oka feltételezhetően az lehet, hogy 2010-ben még nem fordulhatott elő, hogy az adójóváírás összege meghaladja a számított adót. A múlt évben viszont új elemként megjelent az adórendszerben az adó alapját csökkentő családi kedvezmény, amelynek hatása vélhetően elkerülte a jogalkotók figyelmét. A tavalyi évre vonatkozó szabályokat viszont azóta sem módosította az Országgyűlés.

Nézzük meg egy példán keresztül, miről is van szó!

Egy kétgyermekes anyuka egyedül neveli a gyermekeit, havi bruttó 100 ezer forintot keres. A tavalyi évben minden bérjövedelemre érvényes 1,27-szeres szuperbruttósítással neki az éves adóalapja 100 000 x 1,27 x 12 = 1 524 000 forint lesz. Ezt csökkenti a két gyermek után járó családi adóalap kedvezmény, 2 x 62 500 x 12 = 1 500 000 forint. A magánszemély számított adóját úgy kapjuk meg, ha az 1 524 000 forintból levonjuk az 1 500 000 forint adóalap-kedvezményt, marad 24 000 forint, annak a 16 százaléka 3 840 forint.

A már említett 33. § szerint a bruttó 180 ezer forintnál alacsonyabb jövedelműeknek 12 100 x 12 = 145 200 forint adójóváírás járt a múlt évben, a törvény alapján ezzel kell csökkenteni a 3 840 forint számított adót. Az összevont adóalap adója így 3 840 - 145 200 = -141 360 forint. Vagyis a törvényben foglalt rendelkezések felhatalmazzák a példában említett magánszemélyt, hogy 141 360 forint kiutalását kérje az adóhatóságtól.

A NAV honlapján elérhető 1153-as nyomtatvány kitöltő program nem engedi azt, hogy negatív előjelű legyen a fizetendő adó, amit visszaigényelhetnének a magánszemélyek. Angyal József állítja, az adóhatóság önkényesen tiltotta le ezt, a törvény ugyanis egyértelműen lehetőséget ad arra, hogy a gyermekes alacsony keresetűek is teljes egészében kihasználhassák az adójóváírást. Az adószakértő hangsúlyozza: semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy negatív előjelű legyen az adókötelezettség.

A kézzel kitöltött nyomtatványokon viszont lehetőségük lenne az adózóknak arra, hogy visszakérjék a részükre a törvény szerint járó adójóváírásból azt az összeget, amit nem tudtak levonni az adójukból. Angyal József szerint azonban ebben az esetben biztosan ellenőrzést indít az adóhatóság, és - a nyomtatványkitöltő programban tanúsított hozzáállásából kiindulva - borítékolható, hogy jogosulatlan adóvisszaigénylés miatt megbírságolja az érintett magánszemélyeket.

Az adószakértő úgy véli, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kellene utasítást kiadnia, hogy az érintett magánszemélyeknek hivatalból utalja ki az adóhatóság az őket törvény szerint megillető adóvisszatérítést.

Tíz éve nem tud megbirkózni az adóhatóság az adójóváírással (csak a számokat kedvelőknek!)
Több ízben meggyűlt már a baja az adóhatóságnak az adójóváírással. Az első affér 2002-ben volt, amikor szeptembertől adómentes lett a minimálbér, amit az adójóváírás felemelésével biztosított a Medgyessy-kormány. A törvénymódosítás előtt havonta a bruttó bér 10 százaléka, legfeljebb 3 ezer forint adójóváírás járt az alkalmazásban álló munkavállalóknak. Szeptembertől viszont a bérjövedelem 18 százalékára, maximum 9 ezer forintra emelkedett az adócsökkentő kedvezmény összege. Az akkor még Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) néven futó hatóság a 2002. évi adóbevallás kitöltési útmutatójában kettéosztotta az évet, és közölte, az első nyolc hónapban legfeljebb 8 jogosultsági hónap, az utolsó négy hónapban legfeljebb 4 jogosultsági hónap vehető figyelembe". Eközben a törvényben kerek-perec az állt, hogy "...egy adóévben legfeljebb 12 jogosultsági hónap vehető figyelembe." A laikus joggal kérdezheti, mi itt a gond, 8+4 ugyanúgy 12, de valójában ez ebben az esetben mégsem igaz. Ennek bizonygatásával kezdte el az adóhatósággal vívott szélmalom-harcát 9 évvel ezelőtt Angyal József.

Miért nem volt mindegy, hogy 12 vagy 8+4 a jogosultsági hónapok száma? Vegyünk példának egy munkavállalót, aki az év első 8 hónapjában 20 ezer, az utolsó négy hónapban pedig 100 ezer forintot kapott. Az első nyolc havi jövedelme után havonta 2 000, összesen 16 000 forint adójóváírást tudott érvényesíteni. A törvényi szabályozás szerint viszont a fennmaradó 8*1000 forint kedvezmény érvényesítésére is jogosultságot szerzett. A szeptembertől decemberig tartó időszakban a havi 100 ezer forint jövedelme után 36 ezer forint adójóváírást tudott az adóelőleg-számításkor igénybe venni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Miután minden hónapban dolgozott, 12 havi adójóváírásra szerzett jogosultságot. A törvény szövege szerinti értelmezés alapján az említett adózónak - az év végi magasabb jövedelme révén - 24 000 + 36 000, összesen 60 000 forint adójóváírás járt volna. Mivel azonban az adóhatóság - önkényesen értelmezve a törvényt - kettéosztotta az évet az adókedvezmény szempontjából, az APEH szerint az érintett adózó csak 16 000 + 36 000, vagyis 52 000 forintot írhatott volna jóvá az adójából.

Az első nyolc hónapban havi 30 000 forint bérjövedelemnél lehetett pontosan igénybe venni a 3 000 forint adójóváírást (10%). Ez 8 hónap alatt 240 000 forint bérjövedelem. Az utolsó 4 hónapban havi 50 000 forint havi bérjövedelem kellett ahhoz, hogy maximálisan ki lehessen használni a havi 9 000 forint adójóváírást (18%). Ez 4 hónap alatt 200 000 forint bérjövedelem. Így biztosan kevesebb adójóváírást vehettek igénybe az APEH téves jogértelmezése miatt azok, akiknek az első nyolc hónapban 240 000 forintnál kevesebb, az utolsó négy hónapban 200 000 forintnál több volt a fizetésük. Ugyanígy rosszul jártak azok is, akik az első nyolc hónapban összesen 240 000 forintnál többet, az utolsó négyben pedig összesen 200 000 forintnál kevesebbet kerestek.

Azok is több ezer forintot veszítettek, akiknek minden hónapban egyenletesen 40 ezer forint volt a bruttó bérük azokkal szemben, akik az  ugyancsak évi 480 ezer forintot más megoszlásban kapták. Az előbbi esetben az adózók az első 8 hónapra a maximális 24 ezer forint jóváírást érvényesíthették, az utolsó négy hónapra pedig csak 28800 forintot (a jövedelem 18 százaléka alapján). Ha viszont valakinek az éves jövedelme ugyancsak 480 ezer forint volt, de például az első 7 hónapban 30 ezer forintot keresett, az utolsó négyben pedig 67 500 forintot, akkor az első három hónap után ugyanúgy 24 ezer forint jóváírást kaphatott, az utolsó négy hónapra viszont a maximális 36 ezer forintot. Vagyis az egyenletes bérezésű dolgozó 7200 forinttal kevesebb adójóváírást kapott, mint akinek egyenlőtlenül oszlott el a jövedelme.

Angyal József - aki okleveles matematikus is - különféle statisztikai becslési módszerekkel úgy számolt, hogy 700 ezer magánszemélytől átlagosan 10 ezer forintot vett el a téves jogértelmezés. Vagyis összesen 7 milliárd forinttal rövidítette meg az APEH a magánszemélyeket a jogszabályban foglaltakhoz képest.

2006-ban meglepődve tapasztalta az adószakértő, hogy a 2005. évi adóbevallás kitöltését segítő szoftver megengedte, hogy az adójóváírás figyelembe vételekor a saját kárára tévedjen az adózó. A nyomtatványkitöltő program tájékoztató jelleggel ugyan kiírta piros számokkal az adójóváírás pontos összegét, mint maximum összeget, de megengedte, hogy a magánszemély ennél kisebb összeget írjon be. Az egyszeri adózók számára ebből nem volt egyértelmű, hogy a munkáltatóktól kapott igazoláson lévő, év közben az adóelőleg-levonás során igénybevett adójóváírás összege csak tájékoztató jellegű, aminél több adójóváírást is igénybe vehetnek, ha volt hozzá elegendő jövedelmük.

Újságírói kérdésre az adóhatóság elismerte: a program valóban megengedte, hogy az igénybe vehető kedvezménynél kevesebbet írjanak be az adózók. Arra a kérdésre viszont nem adott választ, hogy ezt a hibalehetőséget miért engedte meg a rendszer.

A nyilvánosságra hozott hiba ellenére 2007 elején változatlan formában jelent meg a 2006-os évi adóbevallás kitöltését szolgáló nyomtatványkitöltő szoftver. Ekkor Angyal József egy országgyűlési képviselő segítségét kérte, aki kérdést intézett a pénzügyminiszterhez. Pénzügyminisztériumi utasításra részmegoldás született: bekerült egy figyelmeztető üzenet az ellenőrző szoftverbe, hogy az adózónak lehetősége van a beírt összegnél nagyobb adójóváírást is igénybe venni, de a program továbbra is megengedte, hogy az őt megilletőnél kisebb összeget írjon be.

Az adóhatóság 4 év múlva, 2011-ben módosította a nyomtatványkitöltő szoftvert: a 2010. évi adóbevallást kitöltő program már nem engedte meg, hogy a törvény szerint járó kedvezménynél kisebb összegű adójóváírást írjon be, vagyis a saját kárára tévedjen az adózó. Megbecsülhetetlen, hogy a hibás szoftver miatt 5 év alatt mennyi jogosan igénybe vehető kedvezményt hagytak az államnál az adózók. Aki most rájön, hogy kevesebb adójóváírást írt be a bevallásába, mint amennyit igénybe vehetett volna, az ötéves elévülési időn belül önellenőrzést nyújthat be az adóhatóságnál.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2023.01.30 04:30
Megfelelő kommunikációval nemcsak magunkon, hanem a vállalaton is segíthetünk. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2023.01.24 15:59
  Előfordul, hogy egy bizonyos életszakaszunkban nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, nem vagyunk...
coachco  |  2023.01.23 17:52
Most, hogy így közeledek a hatvanhoz, határozottan állítom, minden kornak megvan a maga öröme, érdek...
hrbonbon  |  2023.01.23 14:33
    Simonyi Judit ügyvezető igazgató Az elmúlt évek tapasztalatait cáfolva a 2023-as év váratlan...
vezetoi-coaching  |  2023.01.20 22:51
Két videóját hoztam ide Simon Sinek-nek, amelyek szervesen összetartoznak. Millenials – „That is wh...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 30. hétfő
Martina, Gerda
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?