Megbízatásának 2020-as lejárta után még több mint öt évig, egészen idén tavaszig kapott fizetést Nagy István volt svájci nagykövet
Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerint a kormány nem enged abból a tervéből, mely szerint 2 millió forintban maximálja az állami vezetők fizetését, köztük a jegybankelnökét. A szóvivő úgy véli, hogy a tervezett lépések megfelelnek a jogszabályoknak és a kabinet egyeztet az EU-val is - írja a Napi Gazdaság.
A jegybanktörvény alapján azonban a kormányzati tervek könnyen meghiúsulhatnak, a jogszabály módosításához valószínűleg az Európai Központi Banknak (ECB) is lesz egy-két szava. A függetlenség elvének megfelelően, az MNB saját hatáskörében dönt a bérezésről, a parlament csak a jegybanktörvény módosítása nyomán tud ezen változtatni. Ehhez viszont ki kell kérnie egyrészt az MNB, másrészt az ECB véleményét. Ezenfelül az ECB-vel egyeztetési kötelezettsége van az országgyűlésnek is. A korábbi tapasztalatok alapján nem valószínű, hogy az ECB enged a magyar kormánynak.
A 2008-as olasz költségvetési törvény bérplafont szabott meg a költségvetési szervek alkalmazottainak; az ECB véleményében kifejtette: az olasz jegybank autonómiát élvez a dolgozók fizetésének megállapításában, beleértve a monetáris tanácsot is. Ugyanakkor a kormány hozhat új törvényt, amennyiben az csak a következő vezetők juttatásait érinti. A román kormány 2008-ban a jegybankra vonatkozó törvény azon részén akart változtatni, amely az alkalmazottak juttatásait és jogait érinti. Az ECB az olasz esethez hasonlóan érvelt: a döntések sértik a jegybanki függetlenség elvét, de a módosítások a következő vezetők juttatásait érinthetik.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







