Sztrájkolnak a dolgozók, amiért nem lehet sörözni munkaidőben

2010. április 9. 16:02

Sztrájkolni kezdtek a világ negyedik legnagyobb sörgyárának dolgozói, miután a Carlsberg vezetése április elsejétől az ebédidőre korlátozta a sörfogyasztást a raktárakban.

Több száz raktári dolgozó és autóvezető csatlakozott a megmozduláshoz, melynek keretében az ellen tiltakoztak, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben elsejétől csak ebédidőben lehet sört fogyasztani.

A vállalat vezetése a hónap elején úgy döntött, hogy korlátozza a raktári dolgozók munkaidőben történő sörfogyasztását.

Forrás: Reuters

Jens Bekke, a vállalat szóvivője elmondta: "Korábban sör, víz és üdítőital is volt az üzem területén több helyen is elhelyezett hűtőszekrényekben, de a hónap elejétől sört már csak a büfében, ebédidőben lehet fogyasztani."

A szállítással foglalkozó munkavállalókra vonatkozóan továbbra is érvényben marad a korábbi szabály, mely szerint naponta három kissört fogyaszthatnak, ezt a jogot követelik maguknak a raktári dolgozók is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szerdán 800-an kezdték a sztrájkot, tegnap 250 fő még mindig nem vette fel a munkát, majd a munkaadó és a szakszervezet tárgyalásokat kezdeményezett.

A sörszállítás tegnapra szinte teljesen megbénult, de a szóvivő azt reméli, hogy a sztrájk pénzügyi hatása ettől sokkal jelentéktelenebb lesz.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20