A kínai gazdaság 9.5%-kal nőtt a tavalyi negyedik negyedévben, illetve az év egészében, ez utóbbi teljesítmény 1996 óta a legnagyobb bővülést mutatja és elsősorban a kiemelkedő export, illetve mezőgazdasági teljesítményeknek köszönhető. A negyedik negyedéves adatra az elemzői konszenzusok 8.6-8.9% körül szóródtak. 2003-ban 9.1%-kal nőtt a kínai GDP. A ma közzétett adatok ismeretében nem beszélhetünk az ázsiai óriásgazdaság fokozatos, vagy kevésbé fokozatos hűléséről. A statisztikai hivatal egyik magasrangú illetékese az adatok megjelenését követően a Reuters-nek adott interjújában leszögezte, hogy egyelőre nem látja szükségét annak, hogy emelni kellene az irányadó kínai kamatszinten, és cáfolt minden olyan jellegű spekulációt, miszerint azonnali reformok következhetnének be a kínai árfolyamrendszerben, illetve azonnali kamatemelésre kerülhetne sor.
Li Deshui, a statisztikai hivatal magasrangú illetékese elismerte: a mai adatok arra utalnak, hogy a kínai gazdaság a kormány által meghirdetett fokozatos, tudatos lassító politika ellenére sem lassul. Egyúttal hozzátette, hogy fokozni kívánják a makrogazdasági, illetve a hitelezési kontrollt, és megjegyezte, hogy minden, a kínai árfolyamrendszerben történő változtatáshoz időre van szükség, és nem várható, hogy a vártnál dinamikusabb gazdasági bővülés miatt emelkedjen a kínai kamatszint.
A JP Morgan hong-kongi elemzőjének kalkulációi szerint szezonálisan kiigazítva 12.9%-kal nőtt 2004. IV. negyedévében a kínai GDP az előző negyedévhez képest, ami erős gyorsulást jelez a II. és III. negyedév között megfigyelt 8.4%-os növekedéshez képest.
Vannak jelek a lassulásra is
A befektetők által külön figyelt beruházási dinamika tavaly decemberben 23.1%-ra lassult éves alapon, ami az elmúlt 7 hónap legalacsonyabb növekedési dinamikájának felel meg. Az ipari termelés tavaly az év utolsó hónapjában 14.4%-os volt éves alapon, ami 2003 májusa óta a legalacsonyabb bővülési ütemet jelzi.
A kínai vezetés már mintegy egy éve felismerte, hogy a növekedési dinamika nem tartható fenn, egyre reálisabb egy hard-landing kockázata. Ennek elkerülése érdekében - mely az egész világgazdaságban is komolyabb hullámokat vethetne - tudatos lépésekkel igyekezett a növekedési dinamika fokozatos hűtését elérni. Többek között bizonyos beruházástípusokat megtiltottak, fokozták a kontrollt a hitelezési politika felett (lassítsák a pénzkiáramlást a gazdaságba).
Szakértők szerint a mai adatok miatt újabb nyomás alá kerülhet a kínai vezetés, hogy tovább emelje a kamatszintet, mely a dollárhoz fixált árfolyam-rendszerben további feszültségeket eredményezne. A kínai kamatszint 9 év után tavaly októberben változott először (0.27%-kal emelkedett) a tudatos beruházás/gazdasághűtés céljával összhangban.
A G-7 országok február 4-5-én ülnek össze, hogy áttekintsék az aktuális gazdaságpolitikai kihívásokat a világgazdaságban. Az egyik fő téma várhatóan a rugalmasabb ázsiai (elsősorban kínai) árfolyam-rendszer elérésének szorgalmazása lehet. Anem lassuló kínai növekedés (illetve a kamatemelés halogatása) miatt az ázsiai ország vezetése egyre nehezebben védhető álláspontra kényszerülhet.
2004.10.28 16:13
9 év óta először: kamatemelés Kínában
A jüan 1995 óta 8.28-as árfolyam mellett a dollárhoz van kötve, mely számos szakértő szerint jelentős alulértékeltséget takar. Az Economist által publikált legutóbbi Big Mac-index alapján PPP-alapon a jüan mintegy 58%-kal volt alulértékelt a dollárhoz képest.
Az utóbbi időben készült átfogó elemzések (pl. JP Morgan) ugyanakkor arra utaltak, hogy amennyiben idén be is következik a sokak által várt árfolyam-reform (sávos árfolyamrendszer, vagy esetlegesen szabad lebegésre való áttérés), rövid időn belül akkor sem várható drasztikus mértétkű jüanerősödés. A JP Morgan szerint egy sávos árfolyam-rendszerre való áttérés esetén nem zárható ki egy azonali 5%-os mértékű jüanerősödés a dollárral szemben, míg 2005 végéig ez 7%-ra emelkedhet.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)