14 °C Budapest

Mit vár a piac a hétfői Monetáris Tanács üléstől? - idén már nem lesz egyszámjegyű kamat

Pénzcentrum
2004. szeptember 17. 11:06

A Monetáris Tanács (MT) jövő hétfőn ismét összeül, hogy az új ülésezési rendnek megfelelően az irányadó ráta mértékéről határozzon. Amint már több cikkünkben is utaltunk rá: sem a piac, sem az elemzők nem várnak újabb kamatcsökkentést. A piaci szereplők sokkal inkább a gazdasági folyamatok értelmezését várják a testülettől, melyből következtetni tudnak a kamatpálya várható idei alakulására. Egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy lesz-e, és ha igen, akkor milyen mértékű vágások. A többség számít rá, hogy a jelenleg 11%-on álló ráta az idei évben még mérséklődhet.

A Világgazdaság szerint a belföldi piaci szereplők és elemzők augusztus közepén az év hátralévő részére összesen mintegy 100 bázispontos vágást vártak. Ebből augusztus 16-án 50 bp-nyi meg is valósult. A másik 50 bp időzítése egyelőre kérdéses, annyi bizonyosnak tűnik, hogy jövő hétfőn (szeptember 20-án) nem várható újabb kamatmérséklés.

A Reuters augusztus közepi elemzői felmérésének eredménye szerint (mely 19-én, a kormányválság kirobbanásának napján került publikálásra, tehát a kormányválság hatásait nem tükrözte), az 50 bp-os vágást követően további 100 bázispontos csökkentésre számítottak a szakértők. A napokban közölt londoni elemzői vélemények számottevő mértékben megoszlottak a várható további idei kamatcsökkentések mértékéről: a válaszok 0 és 100 bp között szóródtak. A véleménykülönbségeket főként az egyensúlyi folyamatokban (költségvetés, folyó fizetési mérleg) mutatkozó bizonytalanságok, illetve a dezinfláció várható sebességének eltérő megítélése okozza.

A képet tovább árnyalja, hogy a napokban Auth Henrik parlamenti beszámolójában egy esetleges kamatemelés lehetőségét sem zárta ki. Az MNB alelnöke szerint az erről szóló döntés az akkor még csak sejthetően módosuló idei deficitcélok piaci fogadtatásának, illetve a kockázati prémium módosulásának függvénye. A kamatemelés lehetősége szinte mindig említésre kerül a jegybankvezetők nyilatkozataiban, de az így is igen magas irányadó ráták emelése feltehetően nem lenne "hatékony" megoldás az orvoslandó problémák kezelésére. A magyar kamat- illetve hozamprémium jelenleg is igen magas (a régió országai közül a legmagasabb), feltehetően ehhez köthető a viszonylag stabil és erős forintárfolyam is. A jegybank legutóbbi kamatdöntésekor minden pozitív hír nélkül csökkentett kamatot, a költségvetési célok PM által történő "tisztázása" és a meghirdetett kisebb kiigazító csomag mellett irrealitás lenne a kamatemelési szándékot komolyan venni.


A kedden közzétett augusztusi infláció megfelelt a piaci várakozásoknak (éves alapon 7.2%, míg havi alapon 0.3%-os csökkenés). A jegybank azonban észlelve a felfelé mutató infláció kockázatokat, már az augusztusi inflációs jelentésében 4-ről 4.4%-ra emelte a jövő év decemberi infláció várható legvalószínűbb értékét. Ennek láttán többen azt hangoztatják, hogy ilyen keretek között az MNB az eddig gondoltaknál csak nehezebben talál majd érvrendszert a további kamatcsökkentésekre. A piac a jelenlegi másodpiaci árazások alapján három hónapon belül komoly esélyt ad egy 25-50 bp-os kamatvágásnak, míg 9 hónapon belül - a jövő év közepére - az irányadó kamatszint kb. 1 százalékponttal lehet alacsonyabb.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 29. 08:59
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem