2 °C Budapest

60 mrd Ft-os Suzuki beruházás

Pénzcentrum
2004. április 22. 15:21

A "New Renaissance" programjának részeként a Suzuki 2003-ban 100 milliárd forintot költött a Wagon R+ gépkocsi leváltására, illetve az Ignis fejlesztésére, az idén pedig 60 milliárd forintot fordít a cég új, "New Concept Car" elnevezésű modelljének sorozatgyártására.

A program első állomásaként 2003-ban 100 milliárd forintos beruházással festőüzemet létesített, megkezdte Ignis modelljének sorozatgyártását, valamint beindította a dízel üzemű járművek exportját. A beruházás eredményeként a gyár összes kapacitása évi 90,000 darabra nőtt.

A "New Renaissance" program második szakasza az idei, összesen 60 milliárd forint értékű fejlesztés. A fejlesztés eredményeként:
- 2004-ben az összes beruházási érték 60 milliárd forint
- 400 új munkahely létesül,
- 55.000 m2 új üzemcsarnok épül,
- a projekt által a gyár összes gyártókapacitása a jelenlegi évi 90,000 darabról 150,000 darabra nő 2004 végére,
- 2004 végén a "New Concept Car" 103 darab prototípusának legyártása, melyből az első a Közlekedési Múzeumba kerül, ahogyan az első Suzuki Swift is,
- 2005-től megindul az új modell, a "New Concept Car" sorozatgyártása,
- az export termelés volumene a jelenlegi több, mint kétszeresére nő,
- a termelékenység 35%-kal javul,
- korszerű, termelékeny technológia telepítése,
- a gyártási folyamatok környezetterhelő hatása javul,
- új logisztikai rendszer kialakítása,
- a beszállítói hálózat további fejlesztése,
- a kis- és középvállalkozó szektor megerősítésében a Suzuki aktív szerepet vállal.

2003-ban részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában nettó 3,439 millió euró külföldi működő tőke érkezett Magyarországra, ami közel 400 millió euróval meghaladja az előző évi értéket. Az 1990 óta zajló külföldi működőtőke-befektetések eredményeként 2003 végén a külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya 37.9 milliárd eurót ért el. Ebből 31,1 milliárd eurót tesz ki a részvény, egyéb részesedés és az újarabefektetett jövedelem formájú befektetések állománya, az egyéb tőke formájú befektetések állománya pedig 6.8 milliárd euró volt 2003 végén.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

2004 január-februárjában az előző év azonos hónapjaiban mért, alacsony szintet 153 millió euróval meghaladó, 193 millió euró értékű részvény és egyéb részesedés formájú közvetlen tőkebefektetés érkezett Magyarországra. Az MNB becslései szerint az újrabefektetett jövedelem formájú befektetések (389 millió euró) némileg a tavaly azonos időszaki érték alatt alakultak. Az egyéb tőkemozgások (tulajdonosi hitelek) egyenlege (-27 millió euró) a tavalyival gyakorlatilag megegyezik.

Idén a nyugat-európai fellendülés kibontakozásával és a globális tőkeáramlás ettől is remélt élénkülésével párhuzamosan a Magyarországra irányuló működőtőke-beáramlás is további lendületet kaphat.

A GKM 2003-ban 11 nagyvállalattal folytatott tárgyalásokat (pl. Bosch, GlaxoSmithKline, Electrolux, Exxonmobil). A nagyberuházások összértéke 806 millió euró. A tárca jelenleg 12 nagyberuházóval folytat tárgyalásokat, az általuk tervezett projektek mindegyike 2004-ben kezdődik, összvolumenük 1,289 millió euró.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?