A januári nagy érdeklődés után a fiatalok elfordultak a kamatmentes Munkáshiteltől, a bankok pedig már visszavonták a kedvező ajánlatokat.
A jegybank bejelentése szerint 2017 végéig megmaradhat a jelenlegi alapkamat, azonban a lakáshiteleket jellemzően több évtizedre vesszük fel. Ezen az időtávon viszont nem tudjuk kiszámolni, hogy mekkora lehet a kamatunk, viszont fix kamatozású kölcsönnel akár a teljes futamidő alatt kiszámíthatók lesznek a törlesztőrészleteink.
Rövid futamidejű kölcsönöket változó kamatozással éri meg felvenni, mivel a jegybank bejelentése szerint 2017 végéig maradhat a jelenlegi alapkamat szintje (1,35 százalék). A hosszú futamidejű, 15-20 éves hiteleknél azonban már most sem árt elgondolkodni azon, hogy a teljes futamidőre fixált törlesztőrészletet válasszuk. Az alapkamat ugyan most alacsony (és a bejelentés szerint az is marad), mégis, az elmúlt 20 év tapasztalat azt mutatja, hogy a jelenlegi helyzet néhány év múlva megváltozhat.
Egyre több banknál elérhetők a hosszú távon fixált hitelek
- válaszolta a Pénzcentrum kérdésére a Magyar Nemzeti Bank. Ez azt jelenti, hogy a hitelek negyede hosszabb időre fixált kölcsön. Az öt évre fixált hitelek már bevett termékek, azonban az igazi biztonságot a teljes futamidőre rögzített törlesztőrészletű kölcsönök jelenthetik.
Ezek között találunk 10, 15 és 20 évre fixálható termékeket is. Ennél hosszabb futamidőre viszont nem érdemes hitelt felvenni, mivel hiába nő a futamidő, a törlesztőrészletünk ehhez képest csak alig csökken. Emiatt a 20 évnél hosszabban fixált termékeket most nem vizsgáljuk.
Az egyik leggyakoribb egyébként a 15 és 20 éves futamidő, végig fixált kölcsönt viszont csak két banknál találunk ezen az időtávon. A CIB-nél csupán 15 évre fixált hitel van, míg az UniCredit 15 és 20 évre rögzített kölcsönt is kínál. A két 15 éves futamidejű terméknél egyébként nincs jelentős eltérés a havi részletben, igaz, az UniCredit teljes hiteldíj mutatója (THM) szembetűnően alacsonyabb.
Mi a helyzet a 10 évre fixált hitelekkel?
A 10 évre fixált hitelek jellemzően nem teljes futamidőre rögzített kamatú kölcsönök, viszont a 10 éves kamatperiódusnak köszönhetően ezek is biztonságot adhatnak. Az alacsonyabb THM ellenére viszont a 10 évre rögzített hitel törlesztőrészlete csupán 2 ezer forinttal alacsonyabb a 20 évre rögzített kölcsönnél.
A többi esetben nem tudjuk összehasonlítani a hosszabb futamidejű termékkel az ajánlatot, mivel bankon belül nem találunk más 20 évre rögzített kölcsönt. Az viszont látszódik, hogy az MKB ajánlata a legolcsóbb jelenleg a piacon a 10 évre rögzített hitelek között, a THM alig haladja meg a 6 százalékot.
Melyik hitelt válasszuk?
Ha 20 éves futamidő mellett 5 millió forintot vennénk fel, akkor a 10 évre rögzített hitelk között az MKB ajánlata lesz a legolcsóbb, a havi részlet csupán 35 ezer forint lehet. A Többi terméknél is csupán pár ezer forinttal magasabb részletekkel számolhatunk, a legolcsóbb és a legdrágább törlesztő között 13 százalékos különbség van. Az infografikából érdemes kiemelni a CIB-et, ahol a 10 évre rögzített kölcsön csak 10 éves futamidővel érhető el, így a kölcsön egyéb jellemzői is eltérőek lesznek, így nem lehet összehasonlítani a többi termékkel.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 15 éves termékeknél nincs nagy eltérés a CIB és az UniCredit ajánlatai között, mindössze 3,5 százalékkal (kb. 1 500 forint) lehet alacsonyabb a törlesztőnk, ha az UniCreditet választjuk, igaz a 15 év alatt ez 273 ezer forintos különbséghez vezet összesen.
A törlesztőrészlet különbsége mindössze 4 százalékos (kb. 2 ezer forint), ezért cserébe viszont a teljes futamidő alatt kiszámítható lesz a hitelünk.
Hogyan érdemes hitelt felvenni?
Ha végig fixált kamatú hitelt választunk, akkor a hitelfelvétel mellett legfeljebb biztosítás kötésén érdemes elgondolkodnunk (pl: munkanélküliség esetére vagy életbiztosításon). A rövidebb kamatperiódusú kölcsönöknél viszont érdemes lakástakarék-pénztári megtakarítást indítani, amelynek a futamideje megegyezik a kamatperiódussal, így a kamatfordulókor előtörleszthetjük a hitelünket. Ekkor eldönthetjük, hogy:
- A törlesztőrészletet csökkentjük vagy
- A futamidőt rövidítjük le.
Természetesen a kettő egyvelege is lehetséges, vagyis valamivel rövidebb futamidő mellett valamivel alacsonyabb törlesztőrészletet választunk. A törlesztőrészlet csökkentése főleg akkor jöhet jól, ha a kamatforduló után a havi részletünk jelentősen megugrana.
Hitelrobbanás Magyarországon: rég akartak ennyire eladósodni az emberek, önként sétálnak a csapdába?
Az MNB legfrissebb lakossági megtakarítási felmérése szerint javultak a magyarok anyagi helyzetükre vonatkozó várakozásai.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








