13 °C Budapest

A bankok meglepő ajánlatokkal csábítják a devizahiteleseket

Pénzcentrum
2015. március 25. 06:02

Ugyan a devizahiteles elszámolók megérkezéséig még több mint egy hónap van, a bankok már most elkezdtek megjelenni olyan hitelekkel, amelyek akár a forintosított kölcsönöknél is alacsonyabb törlesztőrészletet kínálnak kezdetben. A Pénzcentrum mutatja, milyen feltételeket kínálnak az első ilyen konstrukciók.

A forintosítás folyamán a devizahiteleket forinthitelekkel váltják le a bankok, ez a folyamat automatikusan megy végbe. Ha viszont nem vagyunk elégedettek a forintosított hitelünkkel, érdemes körülnéznünk a bankok ajánlatai között, mivel ezeknél kedvezőbb kamatozású forint alapú lakáshiteleket is találhatunk, ráadásul most ingyen felmondhatjuk a kölcsönünket. Emellett van olyan bank is, ami kifejezetten a devizahiteleseket célozza meg hitelkiváltó ajánlatával.

Ennyivel kisebb is lehet a törlesztőrészletünk

Ha a megfelelő hitelkiváltó kölcsönt választjuk, akkor hosszú távon sokat spórolhatunk a törlesztőrészleteken.

Minden pénzintézetnél elérhetőek hitelkiváltó kölcsönök, de egyelőre csak néhány bank kínál kimondottan elszámolással érintett jelzáloghitel kiváltására törlesztőrészlet csökkentő hitelt. Nem minden forintosítással érintett jelzáloghiteles veheti azonban igénybe ezt a terméket, ugyanis több feltételnek is meg kell felelni

- mondta Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu portál hitelszakértője. Ennek azonban fontos feltételei vannak, ha jelzálog alapú kölcsönről (lakáshitel vagy szabad felhasználású) van szó:

  • A hitelfedezeti arány nem haladja meg a 80 százalékot (a felvett hitelösszeg nem haladja meg az ingatlan piaci értékének 80 százalékát)
  • Nem volt késedelmes tartozás
  • Nem lépett be az árfolyamgátba az ügyfél
  • A fedezeti ingatlanon nincs egyéb teher
  • Az ingatlannak legfeljebb két tulajdonosa van
  • Egyéb feltételek

Miért jobb egy hitelkiváltó kölcsön, mint az egyszerű hitel?

A hitelkiváltó kölcsönök esetén sok esetben a bankok elengednek (vagy kedvezményt adnak) a szerződéskötéshez kötött díjakból. Ami viszont ennél is csábítóbb lehet, hogy kamatkedvezményeket is kaphatunk.

A szerteágazó kedvezmények miatt viszont nincs egységesen mindenkinek kedvező ajánlat, mivel a bankok az esetek túlnyomó többségében az adós helyzetét és jelenlegi hitelét figyelembe véve adnak ajánlatot.

Lényeges, hogy amennyiben az új hitel forint alapú, célja és összege megegyezik a régi hitelével, akkor nem kell megfelelni a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatónak (JTM)

- teszi hozzá Fitos Szilárd. Így tehát a korábbi, a jövedelmünkhöz képest magas törlesztőrészletű kölcsönünket is kiválthatjuk korlátozás nélkül.

A JTM szerint ugyanis a törlesztőrészletünk nem haladhatja meg az igazolt jövedelmünk 50 százalékát az újonnan felvett hitel esetén.

Ez alól kivételt képez, ha a havi jövedelmünk magasabb, mint 400 ezer forint, így ugyanis akár a jövedelmünk 60 százalékát is törlesztésre fordíthatjuk. Szintén kivételt képeznek a forintosításra kerülő devizahitelek, ezeknél egyáltalán nem kell alkalmazni a JTM szabályát.

A hitelfedezeti mutatónak (HFM) azonban meg kell felelni ezeknél a hiteleknél. Ez azt jelenti, hogy a kiváltáskor figyelembe kell venni, hogy a fedezet (jellemzően ingatlan) értékéhez képest mekkora a felvett kölcsön értéke.

Ingatlannál ugyanis az érték 80 százalékáig vehetünk fel hitelt, ami pénzügyi lízingnél 85 százalékig kúszhat fel.

Az autó fedezetű kölcsönöknél szigorúbbak a szabályok, a felvett összeg hitelfelvételkor 75 százaléka, míg lízing esetén 80 százaléka lehet a gépjármű értékének.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ezt tudják a devizahiteles kiváltó kölcsönök

A K&H március elején vezette be a törlesztéscsökkentő hitelét, amellyel kifejezetten a devizahiteles elszámolással érintett jelzáloghiteleseket célozza meg. A hitel kamata a BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) 3 vagy 12 hónapos változatából és 2,7 százalékos (a futamidő alatt végig fix) kamatfelárból áll össze.

A kamatkedvezmények azonban visszavonhatóak, így ezek következtében növekedhet a törlesztőrészletünk.

Ha 3 vagy 5 éves kamatperiódust választunk, akkor a kamat mértéke a kamatperióduson belül állandó, de a kedvezények ekkor is visszavonhatóak. Ebben az esetben a kamatváltoztatási mutató alapja a három, illetve az öt éves állampapírhozam.

Az Erste honlapja alapján már ők is kínálnak az elszámolással érintett jelzáloghiteleseknek kiváltó kölcsönt. Kalkulátorral számolhatjuk ki, hogy tényleg megéri-e kiváltanunk a kölcsönünket, a hirdetés 4,81 teljes hiteldíj mutatót (THM) ígér, 4,6 százalékos kamat mellett.

A kamat alapja a 6 havi BUBOR, amihez 2,5 százalékos, illetve 3,4 százalékos kamatfelár tartozik ügyfélminősítés szerint. A hitelhez tartozó kamatfelár-változtatási mutató szerint öt évente változhat a kamatfelár, míg a kamat bázisa hat havonta változhat a BUBOR függvényében.

Megéri minél előbb felvenni ezeket a hiteleket?

A fenti eltérések szembetűnőek, így eltérő, hogy melyik ajánlat a kedvezőbb számunkra. Várhatóan más bankok is megjelennek kifejezetten elszámolás alá eső kölcsönöket kiváltó hitelekkel a közeljövőben, ezért érdemes megvárni a többi ajánlat megjelenését. A jegybank kedden vágott kamatot és további kamatcsökkentés várható, így a hosszú távra fixált kamatú szerződések megkötését érdemes lehet elhúzni, amennyire lehet.

A forintosított hitelekhez képest eltérés lehet, hogy ezeknél a hiteleknél lehetséges, hogy a kamatunk ritkábban változik. Ez akkor fordulhat elő, ha a kiváltó hitel alapja teljesíti az alábbi feltételek egyikét:

  • A kamatváltoztatási mutató hosszabb távú, 3,4 vagy 5 éves
  • A referenciakamat és a kamatfelár-változtatási mutató is hosszabb távon változhat, például a 3 vagy az öt éves referenciakamat változásához kötött

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem