Visszafelé sülhet el a csodafegyver: miért féljünk a jenhiteltől?

Pénzcentrum
2007. október 29. 13:00 4 perc

A jenhitel első látásra mindenképpen kedvező megoldásnak tűnik, s mivel a felmérések arról tanúskodnak, hogy a hitelfelvevők többsége csakis a törlesztőrészlet alapján választ terméket, valószínűleg sokan döntenek, talán a kockázatok mérlegelése nélkül az olcsóbb, de nagyobb kockázatot jelentő konstrukció mellett.

Ha a fogyasztó nem képes racionális döntést hozni, akkor a pénzintézetnek kell lépnie, hogy a kockázatok kezelésével a lakosság eladósodottságának nagyarányú növekedése mellett is lehetővé váljon a tömeges nemfizetések elkerülése. Pontosan ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vezetői körlevélben hívta fel a jenhitelt már bevezető és esetlegesen bevezetni szándékozó bankok figyelmét a jenben denominált konstrukciók által jelentett kockázatokra.

Bár a vezetői levélben megfogalmazott gondolatok alapvetően a pénzintézeteknek szólnak, nem árt végigtekinteni őket, hiszen ezek a kockázatok, egyénekre lebontva, a hitelfelvevőknél is megjelennek.

A PSZÁF elsősorban a jen és a forint árfolyamának volatilitására vagyis erős változékonyságára hívta fel a figyelmet, mely alapvetően annak köszönhető, hogy a két valutát csupán laza és áttételes közgazdasági kapcsolat fűzi össze. Amíg az Európai Unióhoz való csatlakozással Magyarország több fronton is, többek között a jogszabályok harmonizálásával, összhangba hozta gazdaságát a többi uniós állammal, addig a Japán gazdaság számunkra teljesen távoli.

A forint és az euró árfolyama emellett az Európai Monetáris Rendszeren keresztül szabályozott: a megállapodás értelmében Magyarország vállalja, hogy a forintot, a jegybank segítségéve,l a 282 forintos euró árfolyamhoz képest +/- 15 százalékos sávban tartja. A svájci frank árfolyama pedig, bár nincs az euróhoz rögzítve, a svájci gazdaság európai gazdaságba való integrálódása miatt szorosan követi azt.

Láthatjuk tehát, hogy a svájci frank és az euró esetében, kivéve az az esetet, ha egy általános gazdasági válság köszönt a világra, a lakossági hitelfelvevőknek maximum a +/- 15 százalékos változást kell elviselniük. Ilyen garancia azonban a jenben denominált hiteleknél nincs.

A kockázatokat fokozza, hogy a carry trade műveletek esetében, a jen és a svájci frank finanszírozó, a forint pedig célvaluta. A carry trade ügyleteknél a befektetők kiaknázzák az alacsonyabb és magasabb kamatok közötti különbséget, vagyis abban az országban vesznek fel hitelt, ahol a kamatok alacsonyabbak, és ott fektetik be a pénzt, ahol a várható hozam, a magasabb irányadó ráta miatt nagyobb. Tehát a befektetők jenben vagy svájci frankban vesznek fel hitelt és Magyarországon fektetik be azt.

A nemzetközi pénzpiacokat megmozgató hitelválság esetében láthattuk, hogy az árfolyamok esésétől megriadt befektetők zárni kezdték pozíciójukat, ezáltal növelve a keresletet a japán jen iránt, amely jelentősen erősödött. A jen erősödése pedig komoly problémát okozhat a jenhitelt választók számára, akiknek ezáltal több forintba kerül egy jen megvásárlása, így növelve a hitelek a törlesztőrészletét.

A jen esetében a hatás erősebb, mivel az alacsonyabb alapkamat miatt a carry tradet alkalmazók többsége a jent választja. Hazánk esetében további problémát jelent, hogy jenben szinte senki sem kap a jövedelmet, így nincs természetes fedezet sem.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A PSZÁF vezetői levelében hívja fel a figyelmet arra is, hogy a devizaváltást lehetővé tevő hitelek esetében a befektetői ismeretekkel nem rendelkező ügyfelek is lehetőséget kapnak arra, hogy spekulációs átváltásokkal próbálkozzanak. A valutaspekuláció azonban széleskörű ismereteket és tapasztalatot igényel, így annak lehetőségét, a Felügyelet álláspontja szerint, az alapszerűen kezelt befektetési termékekre kellene korlátozni.

A devizanem változtatásának joga emellett pánikvezérelt magatartáshoz is vezethet, melynek eredményeként az ügyfél általában drágán vásárol és olcsón ad el. A folyamatos rossz döntések pedig akár oda is vezethetnek, hogy a törlesztőrészletek növekedése meghaladja az adott háztartás kereteit.

A Nyugat-Európában néhány éve lezajlott tömeges bedőlések fényében, amikor is hitelesek ezrei estek áldozatául könnyelmű döntéseiknek és a jen volatilitásának, érthető a felügyelet figyelmeztetése, mely a fent leírt kockázatok kezelésének szükségességére hívja fel a bankok figyelmét.

Megfontolt döntésekre azonban nem csak bankok, de a hitelfelvevők oldalán is szükség van. A piacon jelenleg elérhető jenhitel-konstrukcióval egy korábbi cikkünkben már bővebben foglalkoztunk.

Megéri jenben lakáshitelt felvenni? Ne csak az alacsony kamatra figyelj!

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?