10 °C Budapest

Hitelkártyás baleset: te húzod a rövidebbet?

Pénzcentrum
2007. július 10. 05:40 3 perc

Amikor a "bank pénzét használom" felkiáltással a hitelkártyánkkal fizetünk az egyik kiskereskedelmi óriás által üzemeltett áruházak valamelyikében, jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, vajon nyújtózkodhatunk-e tovább, mint ameddig a takarónk ér? A sokat emlegetett közmondás azonban ez esetben nem csupán annyit takar, hogy szabad és okos-e a saját forrásainkat meghaladva költekeznünk, de felveti azt a kérdést is, vajon érdemes és lehetséges-e a bank által meghatározott hitelkeretet túllépni?


A hazai kereskedelmi bankokat kérdeztük arról, hogy lehetővé teszik-e ügyfeleik számára, hogy azok a szerződéskötéskor meghatározott hitelkereten túl vásároljanak, illetve, hogy milyen feltételek mellett tehetik ezt meg. Arról is érdeklődtünk, hogy a hitelkártya-tulajdonosok hány százaléka lépi túl a számára ajánlott keretet, és mekkora összeggel.


Addig, amíg a takaród..., vagy mégse?


A válaszoló pénzintézetek többsége arról tájékoztatott bennünket, hogy a hitelkeret-túllépés csakis nemfizetés, illetve díjterhelés esetében fordulhat elő. Csupán néhány kereskedelmi bank, így a Citibank, az Erste és K&H biztosítja hitelkártyás ügyfeleinek azt a lehetőséget, hogy bizonyos feltételek mellett az eredetileg meghatározott hitelkeretnél nagyobb összeg felett rendelkezzenek.


A Citibank döntését azzal indokolta, hogy a bank nem szeretné, hogy a hitelkeret merevsége kellemetlenséget okozna ügyfeleinek, ezért egyedi elbírálás alapján engedélyezi a túllépést, az ügyfél fizetési szokásainak megfelelően, és hangsúlyozandó, hogy csupán alkalomszerűen.


A K&H ezzel szemben egyedi elbírálás nélkül egy alkalommal engedélyezi a kerettúllépést, a negatív egyenleg megszüntetése azonban azonnal esedékessé válik, a hitelkeretet meghaladó tartozás kiegyenlítéséig pedig az ügyfél nem tudja tovább használni a kártyáját.


Hitelkártyás büntetőtételek: a bankok többsége nem szankcionál


A K&H-n kívül csupán az MKB szankcionálja a hitelkeretet meghaladó tartozással rendelkező hitelkártya-tulajdonosokat az alkalmanként felszámított kerettúllépési díjon kívül. Mivel a tartozás kiegyenlítése az MKB esetében is azonnal esedékessé válik, az ügyfél kártyahasználati jogát felfüggesztik, amennyiben a következő számlázási időszakban nem rendezi tartozását.


A bankok többsége azonban "csupán" a hitelkeret-túllépési díjat számolja fel az ügyfeleknek, amelynek összege alkalmanként banktól és néhány esetben konstrukciótól függően 2000 és 5000 forint között változik. A legnagyobb büntetésre a Raiffeisen ügyfeleinek kell számítania, ahol a túllépés díja eléri az 5000 forintot, a "legolcsóbban" pedig az Ersténél és az OTP egyes hitelkártyáinál úszhatják meg az ügyfelek.


 


Beindul a gőzhenger, vagy mégsem lehet görgetni az adósságot?

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


A bankok egyike sem engedélyezi, hogy az ügyfelek tartósan mínuszban tartózkodjanak, vagyis, hogy egy számlázási időszaknál hosszabb ideig a tartozásuk meghaladja a számukra meghatározott hitelkeretet.


A konstrukciók közötti különbség abban rejlik, hogy milyen módon kell törleszteni a hitelkeret túllépésből adódó többlettartozást. A pénzintézetek többsége esetében a tartozást a minimum törlesztőrészleten felül meg kell fizetni, míg az Ersténél és a Citibanknál ehelyett úgy állapítják meg a minimális törlesztést, hogy az elérje a tartozás mértékét.


A fenti táblázatból is jól látszik, amelyet az előbbiekben elhangzott információk alapján megállapíthatunk, vagyis, hogy az Erste és a Citibank kevésbé szigorú feltételek mellett nyújtja hitelkártya konstrukcióit.


Mennyire fáj a felesleges pénzkidobás?


Csupán egy kereskedelmi bank osztotta meg velünk számszerűen a hitelkeret túllépésre vonatkozó adatait, ezért mivel nem kívánjuk semmilyen módon hátrányos helyzetbe hozni az adott pénzintézetet, nem nevezzük meg azt.


A jelentős lakossági bank azonban úgy nyilatkozott, hogy ügyfeleinek 5-10 százaléka nyújtózkodik túl az előre meghatározott hitelkereten, az átlagos túllépés nagyságrendje pedig nem haladja meg a 10-15 ezer forintot.


A hitelkártya szegmens másik jelentős képviselője, bár tényadatokat nem közölt, elárulta, hogy ügyfeleinek nagyon alacsony százaléka "él ezzel a lehetősséggel", s a túllépők többsége, főként a magasabb hitelkeretek miatt, nem a prémium kategóriából kerül ki.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 09:03