Ígéret maradt csupán az Ecopoly vállalkozóinak felajánlott pénz, a mai napig ugyanis senki nem látott egyetlen fillért sem. A zsűritagokból álló, állítólag alakulófélben lévő Holding képviselői persze ígérgetnek, ám több furcsaság is akad a történetben.
Ígéret maradt csupán az Ecopoly vállalkozóinak felajánlott pénz, a mai napig ugyanis senki nem látott egyetlen fillért sem. A zsűritagokból álló, állítólag alakulófélben lévő Holding képviselői persze ígérgetnek, ám több furcsaság is akad a történetben - írja a Népszabadság.
Már júniusban napvilágot látott a hír, hogy a műsor adásba kerülése után többségében még vissza sem hívták a kiválasztott vállalkozókat. Az RTL csak a műsor elkészítésért vállalt felelősséget, az ezután jövőket elvileg az Ecopoly Holding nevű cégnek kellene koordinálnia, mely ezidáig létre sem jött.
Az alakuló holding ügyvédje szerint most került az utolsó aláírás a társasági szerződésre, melyet így rövidesen a cégbíróságra is benyújtanak. Az RTL-nél eddig még nem hallottak a cégalapításról, ami azért is érdekes, mert az Ecopoly márkanév a tulajdonukban van, és engedélyük nélkül nem használhatja azt senki.
A legújabb ígéretek szerint azoknak, akiknek a zsűri közvetlen befektetést szavazott meg, két héten belül folyósítják a megígért összegeket. Akad persze olyan, aki ezt már nem várja meg, valakinek lenyúlták a találmányát ezidő alatt, míg mások találtak komoly befektetőt...
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








