Az elemzői várakozásoknak megfelelően mai negyedéves monetáris felülvizsgálatakor változatlanul hagyta az irányadó kamatszintjének célsávját (0.25-1.25%) a svájci jegybank, és így az irányadó ráta (3 hónapos Libor) szintén nem változott, továbbra is 0.75%-on áll. Az emelkedő olajárak veszélyt jelentenek a gazdasági növekedésre, melyet a svájci intézmény nem kíván fokozni kamatemeléssel. Az inflációs nyomás ugyanis (egyelőre) kordában tartható. Mindez azt jelenti, hogy a magyar devizahitelesek terhei rövidtávon a svájci kamatszint miatt várhatóan nem nőnek.
A jegybank továbbra is arra számít, hogy folytatódhat a gazdasági fellendülés az idei második félévben, az éves átlagos növekedési prognózis 1%-on maradt, ezzel együtt az intézmény kiemelt figyelmet szentel az olajárak alakulásának, illetve az ingatlanpiaci folyamatoknak. Az olajáremelkedés elsődleges hatása jelentkezik a bank negyedéves jelentésében: az idei évi átlagos inflációra vonatkozó prognózis az eddigi 1%-ról 1.2%-ra emelkedett. Jövőre 0.8%-ra mérséklődhet a pénzromlási ütem, míg 2007-ben 1.4%-ra emelkedhet. A bank szerint egyelőre nem figyelhetők meg másodlagos hatásai az olajár-emelkedésnek.
A Reuters múlt heti elemzői felmérésének készítésekor a 13 megkérdezett szakértő megosztott volt a mai döntést követő további kamatalakulás kérdésében: négy közülük még idén decemberig vár egy kamatemelést, míg 5 elemző szerint jövő márciusig, 3 szerint jövő júniusig, 1 megkérdezett szerint pedig akár jövő decemberig sem változik a ráta.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Érdemes végül a forint/svájci frank kurzus alakulására is vetni egy pillantást:

Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






