Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségében, és a jövőben előzetes engedélyhez kötné az áthaladó hajók mozgását.
Az ENSZ friss elemzése arra figyelmeztet, hogy az orosz és az ukrán búzaexport kiesése miatt óriási drágulás várható, de még élelmezési krízis is kialakulhat a kelet-európai búzától legjobban függő országokban – írja az Átlátszó.
Ukrajna területének csaknem fele szántóföld, ezzel pedig világ 6. legnagyobb búzaexportőre volt a háború kitöréséig. 2021-ben például 18 millió tonna búzát exportáltak, ami a világ teljes búzaszállításának 7,24%-át tette ki. Az ukrán búzaszállítmányok kiesését biztosan meg fogjuk érezni itthon is. Szakértők már most óriási drágulásra figyelmeztetnek, valamint esetleges élelmiszer-ellátási problémákkal is számolni kell. Ezen kívül az energiaárak emelkedése és a műtrágya drágulása csak tovább súlyosbítja ezt a helyzetet, így ugyanis tovább fognak emelkedni a búzetermelés költségei.
Ukrajna elsősorban a fejlődő országokba szállított búzát, így ennek a kiesése különösen súlyos helyzetet teremthet, mert a regionális adottságok miatt ezt nehéz lesz helyettesíteni. Az ukrajnai háború kitörése óta leállt a tengeri kereskedelem, és ezzel a búzaszállítás is, mert a fekete-tengeri kikötők gyakorlatilag blokád alá kerültek. Az ENSZ arra figyelmeztet, hogy az agrár-élelmiszerek árának emelkedése politikai instabilitáshoz vezethet Afrikában, például az arab tavasz kitörése is egybeesett a búzaárak emelkedésével. Jenleg legjobban Egyiptom, Tunézia, Banglades és Pakisztán vannak kockázatnak kitéve az ukrán búza hiánya miatt. Ukrajna egyébként a fejlődő országok búzaimportjának 40%-át adta eddig.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








