A 2026-os aszály már a kisvízfolyások élővilágát is komolyan veszélyezteti: a Bózsva-patak vízhozama annyira lecsökkent, hogy több mint 815 halat kellett kimenteni.
Sokkal kevesebb a kocsma és szórakozóhely, mint 2010-ben, ennek ellenére Magyarország világelső az alkoholbetegek lakosságszámhoz mért arányában.
Továbbra is komoly problémát okoz Magyarországon az alkoholizmus, egyes nemzetközi felmérések alapján világelsők vagyunk az alkoholbetegek lakosságarányos számát illetően. Ezzel a teljesítménnyel megelőzzük a közhiedelemben nagyivónak tartott nemzetek egész sorát, köztük a briteket, az íreket, a németeket, az olaszokat és a franciákat, de még Oroszországot is - írja cikkében a HelloVidék.
Zacher Gábor, toxikológus a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy számszerűleg olyan 900 ezerre tehető az alkoholbetegek aránya. Miközben továbbra is magas az alkoholisták száma, addig a kocsmáké jelentősen lecsökkent az elmúlt 14 év alatt. A KSH felmérése alapján 2010-ben még 21 500 italüzlet, kávézó és szórakozóhely működött az országban, addig tavalyra ez a szám 45%-kal csökkent, mindössze 12 200 maradt belőlük.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







