Portrait of an elderly woman at her home

Ezt a tünetet semmiképp sem szabad félvállról venni: már fiatalon súlyos kórt jelezhet

2023. november 24. 10:03

A népszámlálási kérdőív először a tavalyi évben mérte fel a lakosság mentális állapotát. Megvizsgálva a friss adatokat, látható, hogy a magyarok kényes témának érzik az emlékezési, koncentrálási nehézségekkel kapcsolatos kérdéseket. 1000 lakosból nagyjából 73-an számoltak be ilyen jellegű gondokról. Az adasorból kiderül, hogy az életkor előrehaladtával rohamosan emelkedik a memóriazavarral élók aránya, a 65 év felettiek esetében már minden ötödik idősnek van kisebb-nagyobb gondja az emlékezéssel, koncentrációval. Ez a tünet pedig olykor súlyos betegséget is jelezhet.

Nagyjából egy éve ért véget a 2022-es Népszámlálás kitöltési időszaka, a Központi Statisztikai Hivatal pedig azóta szakaszonként hozta nyilvánosságra a felmérésből kinyert adatokat. Mára már minden adat nyilvános, ezek pedig sokat elárulnak a magyar háztartásokról és lakásállományról. Tavaly először mérték fel a lakosság egészségi állapotának bizonyos aspektusait, mint a korlátozottságot emlékezésben, koncentrálásban. A Pénzcentrum most ezt az adatsort elemezte, a statisztikák azt mutatták: a magyar lakosság 7,3 százalékának  vannak kisebb vagy nagyobb nehézségei az emlékezésben vagy a koncentrálásban. A 65 év felettiek körében ez az arány 19,7 százalékos!

A jelenkor egyik legrettegettebb betegsége a demencia, illetve az Alzheimer-kór, melyek főb tünetei a mentális zavarok, emlékezetvesztés, dekoncentráltság. Becslések szerint 2050-re Magyarországon is csaknem 300 ezren élnek majd demenciával, a világon pedig több mint 150 millió beteget érint majd a probléma. Ez a lakosságnak egyéni és társadalmi szinten is nagy kihívás jelent már most, és még nagyobbat fog a jövőben: előrehaladott szakaszban a betegek már képtelenek az önellátásra és 24 órás felügyeletet igényelnek, mely a családokra, valamint az egészségügyi rendszerekre, szociális hálózatokra is nagy terhet ró.

Általában, ha az emlékezés vagy koncentrálás nehézséget okoz, gyakran tart az ember demenciától, vagy Alzheimertől, pedig valójában a memóriazavar rendkívül gyakori panasz és nem feltétlenül jelent nagy problémát. Az életkor előrehaladtával természetes, hogy emlékezőtehetségünk rugalmatlanabb, nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni. Az NNGYK tájékoztató oldala, az Egészségvonal azt írja: az emlékezőképesség egyénenként eltérő, sőt egy adott személy esetében is széles határok között változhat, ezért a memóriával kapcsolatos panasz nem minden esetben jelent kóros állapotot, de vezető tünete lehet egyes központi idegrendszeri betegségeknek.

A memóriazavar hátterében leggyakrabban korfüggő feledékenység, enyhe kognitív zavar, vagy demencia áll. A korfüggő memóriazavar az egészséges idősödés és a kóros állapotok között helyezkedik el. Általában negyven éves kor körül kezdődik, és egyetlen tünete a feledékenység - főleg a nevek felejtése, ami az érintetten kívül másoknak fel sem tűnik. A meglévő ismeretek idős korra történő maximum 15%-os memóriavesztését nevezzük így. A normál, életkorral járó memóriavesztés többnyire ártalmatlan jelenség, fontos elkülöníteni a valódi szellemi hanyatlástól - írja az Egészségvonal.

Az enyhe kognitív zavar nem önálló betegség, hanem egy tünetegyüttes. Bár tünetei a mindennapokban nem okoznak nagyobb nehézséget, de az Alzheimer-kór figyelmeztető jelei lehetnek (az esetek 10-12%-ában) vagy akár krónikus magasvérnyomás-betegség szövődményeként is kialakulhatnak. Ezért fontos mielőbbi felismerésük, hogy megelőzhessük vagy lassíthassuk a betegség súlyosbodását. A feledékenység mellett tünet lehet a a figyelem, a koncentráció csökkenése; a beszéd, a gondolkodás romlása (pl. bizonyos szavak felidézésének nehézsége); valamint a bonyolult feladatok megoldásának nehézsége.

Fontos, hogy a memóriazavar lehet átmeneti is! Egyes betegségek, vírusfertőzések okozhatnak időszakos zavart az emlékezésben, mint ahogyan a koronavírus is bizonyos esetekben. Általános rossz egészségi, trauma, stressz vagy szorongás, depresszió, túlhajszoltság, alkohol- vagy drogfogyasztás vagy erős migrén is okozhat nehézségeket az emlékezésben. Más krónikus betegségek tünete is lehet a memórizavar, nemcsak a demenciáé, Alzheimeré. Például a pajzsmirigy alulműködés is okozhat ilyen tüneteket.

Amennyiben viszont a memóriazavar nyugtalanító méreteket ölt, különösen ha figyelemzavarral is társul, akkor kérjen segítséget háziorvosától, vagy szakorvostól!

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Minden ötödik magyar idősnek gondjai vannak az emlékezéssel

A KSH népszámlálási adatbázis szerint a 9,14 millió válaszadóból 547 ezer lakosnak (6%) vannak kisebb nehézségei és 122 ezernek (1,3%) nagyobb gondjai az emlékezéssel. Fontos azonban azt is figyelembe venni, hogy a megkérdezettek 28,1 százaléka (2 millió 571 ezer fő) nem válaszolt erre a kérdésre, ami elég jelentős szám. (Összevetésképpen a nemzetiségre vonatkozó kérdésre 9,6 millióból 1,09 millióan nem válaszoltak, míg a vallásra vonatkozó kérdésre 3,85 millióan. Az egészségi állapot tehát kevésbé szenzitív kérdés, mint a vallás, de érzékenyebb téma mint az etnikai hovatartozás.) A 65 év feletti korosztályban pedig csaknem minden ötödik megkérdezettnek vannak saját bevallása szerint kisebb-nagyobb gondjai:

A korcsoportok tekintetében az adatokból egyértelműen látható, hogy minél magasabb az életkor, annál meredekebben emelkedik a memóriazavarral élők aránya. 55 éves korig még 5 százalék alatt marad az érintettek aránya, utána viszont jelentős ugrások láthatók. A 85 éves korosztályban már 10 idősből 4-nek kisebb-nagyobb gondjai vannak az emlékezéssel, koncentrációval.

Ami pedig a nemek arányát illeti: az összes válaszadó közül a nők 8,1, a férfiak 6,5 százaléka válaszolta, hogy vannak gondjai az emlékezéssel, koncentrációval. Azonban ha megnézzük korcsoportos bontásban is, hogy a férfiak és nők aránya hogyan alakul, látható, hogy egészen a 75 évesekig bezárólag a férfiak körében gyakoribb a memóriazavar, magasabb életkorban veszik át a vezetést a nők:

Területileg is megvizsgálva az adatokat az látható, hogy Budapesten valamivel kevesebb (7%) a kisebb vagy nagyobb nehézségekkel küzdők aránya az emlékezés vagy a koncentrálás tekintetében, mint országosan. Ha a régiókat nézzük, a Közép-Dunántúlon (6,9%) és Nyugat-Dunántúlon (6,8%) még ennél is jobb az arány. A Dél-Dunántúlon viszont eléri a 8 százalékot is, Észak-Magyarországon a 7,9 százalékot. Az észak-alföldi régió (7,4%) nagyjából hozza az átlagot, a legnagyobb arányt viszont a Dél-Alföld mutatja fel (8,2%). Vármegyék közül a legkisebb arányban Győr-Moson-Sopronban (6,5%), Vasban (6,69%), Komárom-Esztergomban (6,71%), Pest vármegyében (6,74%) okoz gondot az emlékezés, koncentráció.

Ha a településtípusokat nézzük, alig mutatkozik eltérés: a fővárosban a legjobb a helyzet (7,02%), a megyei jogú városokban (7,31%) az országos átlaghoz közelít, a községekben egy hajszállal rosszabb (7,39%) az arány, ahogy a megyei jogú városokon kívüli más városok aránya is (7,43%). Ez a statisztika inkább azt mutatja, hogy a lakóhely településtípusa elég kevés hatással lehet arra, hogy hányan élnek ott memóriazavarral.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 6. vasárnap
Brúnó, Renáta
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26